Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSzSz) elnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta, a megállapodás megkötésekor figyelembe vették a régiós munkaerő-problémákat és úgy vélik, a megállapodás nagyban segíti a fluktuáció csökkentését, a munkaerő megőrzését.
Ludvig Orsolya, a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kommunikációs igazgatója fontos mérföldkőnek nevezte a cég életében a bérmegállapodást. Mint mondta, a munkatársaknak kiszámíthatóságot, tervezhetőséget akartak biztosítani, és ehhez elengedhetetlen volt a legalacsonyabb bérkategóriában egy jelentősebb emelés, amit a megállapodás is tartalmaz.

Hozzátette: átalakult a bérstruktúra is, és egy kifejezetten a helyi munkavállalói igényekre szabott szerkezetet alakítottak ki. Kiemelte a gyár vezetőinek hozzáállását, és azt, hogy végül el tudták fogadtatni a bérmegállapodást a németországi cégvezetéssel.

Szólt arról is, hogy jelenleg ugyan nem érinti a gyárat a munkaerő-hiány, de a második gyár építése és a fejlesztések miatt most kellett foglalkozni a kérdéssel, hogy évekkel később ne legyen belőle probléma.

Bere Ferenc, a Vasas Szakszervezet Szövetség dél-alföldi régióvezetője a műsorban arról beszélt, nagyon fontosnak tartották a tárgyalások során, hogy komplex rendszerben állapodjanak meg és úgy gondolják, a megállapodás versenyképes juttatási csomaggá tud válni 2019-től.

A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete december elején közölte, hogy létrejött a bérmegállapodás a kecskeméti Mercedes gyárban, a megállapodást az MTSzSz, a Vasas Szakszervezet és a munkáltató Mercedes írta alá.

A kétéves megállapodás alapján 2019 januárjától összesen 35 százalékkal emelkedik az alapbér egyes munkavállalói kategóriákban, vakáció-juttatásként bruttó 320 ezer forintot kapnak a dolgozók, 100 százalékban kifizetik a 13. havi juttatást egyéves munkaviszony után, a cafeteria-juttatás összege pedig bruttó 340 ezer forint SZÉP-kártyára vagy 280 ezer forint összegű készpénz.

A munkába járási támogatás kilométerenként 15 forintra emelkedik, új juttatási elemként pedig megjelenik a szenioritási bónusz, amelyet a munkaviszony alapján a 3. évtől évente emelkedő mértékben határoznak meg, és maximális összege 14 ezer forint, az 5. évtől pedig plusz egy szabadnap illeti meg a dolgozót.

Forrás: MTI