– Ha ismerős ez a gondolatmenet, akkor az nem véletlen, ugyanis ez pontosan a szocialista Kádár-rendszerben volt divatos. Kiirtani a versenyt és a egyenlő béreket a kommunista szombatra is. A Magyar Kórházszövetség javaslata mindamellett, hogy rendkívül ostoba és szűk látókörű, nagyon veszélyes is – írta közösségi oldalán Kunetz Zsombor.

Az orvos, egészségügyi szakértő – számos kollégájával egyetemben – alaposan kiakadt a kormánymédiában publikált, a Magyar Kórházszövetség nevével fémjelzett elemzésen. Aszerint a sürgősségi osztályok legalább kétharmada napi működési problémákkal küzd, ezért érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy – elsősorban a fővárosban –

inkább kevesebb helyen legyen ilyen osztály, de ott biztonságos és magas színvonalú ellátást nyújtsanak a betegeknek. Az elemzés alapján 107 kórházból 41-ben van sürgősségi osztály, ebből a kórházak szerint 32-ben van valamiféle működési zavar.

A kórházigazgatókat tömörítő szervezet elnökhelyettese, Ficzere Andrea ráadásul nemcsak arról beszélt, hogy az állampolgárok ok nélkül veszik igénybe a sürgősségi osztályokat, hanem azt is felvetette, hogy az ilyen osztályokon, országosan uralkodó orvosi és ápolói létszámhiány bérspirált eredményez, mivel a sürgősségi szakorvosok órabére 7500 és 13000 forint között mozog.

A bérversenyt a kórházszövetség szerint csak bérplafonnal lehet megállítani.

Erre nemcsak „a kigazdálkodhatatlan összegek" miatt van szükség, hanem azért is, mert a helyzet súlyos bérfeszültséget eredményez a kórházakon belül.

Mindezek miatt azt is felvetették, hogy inkább kevesebb kórházban legyen sürgősségi osztály, de ott színvonalas, könnyen hozzáférhető ellátást nyújtsanak.

Kunetz viszont azt írja, a kórházszövetségi elemzés önmagáért beszél, pontosabban lényegében önleleplező, hiszen a szakmában évtizedek óta köztudott, hogy „a problémát nem az oldja meg, hogy csökkentem a sürgősségi osztályok számát, hanem az hogy csökkentem a 107 feladatát ellátni most sem tudó kórházak számát és koncentrált nagyobb ellátóhelyeket hozok létre, amelyek képesek a szinte teljeskörű beteglelátásra." Sőt, a szakértő úgy folytatta:

Csakhogy ezzel néhány NER huszár, alkalmatlan kórházvezető és több tucat orvosbáró hatalma is megszűnne, ezért a Kórházszövetség nevű operett szervezet, amely tagjai kórházigazgatókból áll, nyilván az egyszerűbb megoldást választják, áttolni minden felelősséget a sürgősségi osztályokra, hogy a hatalmuk és a status quo megmaradhasson.

Kunetz szerint ideje lenne tudomásul venni, hogy az orvosok bére a munkájuk társadalmi jelentősége miatt indokoltan – lenne – magas, sőt: „az alacsony pénz, általában alacsony minőséget is jelent hosszútávon, ráadásul a bérplafon a korrupciót fogja erősíteni, a hálapénzt bebetonozni" – írta. Végül pedig felvetette:

A bérplafon bevezetést pedig, sokkal inkább a mihaszna feladatát ellátni nem tudó, politikai vonalon, lojalitásból kinevezett NER-huszár kórházigazgatóknál kell alkalmazni, alacsony összegen megállapítva!

Forrás: 168 óra