Az Audi szakszervezetének bizalmi értekezlete egyhangúlag elutasította a vállalatvezetés bérajánlatát, s megtette a maga javaslatát, ami 18 százalékos (de minimum havi 75 ezer forint) emelést jelentene. Szélesre nyílt egyelőre az olló a vállalatvezetés ajánlata és a szakszervezet elvárásai között – tudta meg a kisalfold.hu.

Megvan az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) válasza a vállalatvezetés október végén publikált bérfejlesztési ajánlatára. Ahhoz, hogy a szakszervezet számait értsük, látni kell az Audi ajánlatát, amelyet korábban megírtunk. A munkáltató tehát két évre (2019-2020-ra) szóló megállapodást kínált, évente – differenciáltan – hét százalékos béremeléssel, az eddigivel megegyező béren kívüli juttatással, tehát bruttó 620 ezer forint cafeteriával, valamint egy előnyugdíjazási rendszer kidolgozásával. Ez tette le az asztalra tárgyalási alapnak. 

Erre jött a szakszervezet válasza: „A bizalmi értekezlet november 8-án megvitatta, kiértékelte és egyhangúlag elutasította a munkáltató ajánlatát. Az AHFSZ a tisztes megélhetéshez szükséges bér fedezetének előteremtését, a bér versenyképesség és a korábbi bérelőny helyreállítását, valamint az anyavállalati bértáblához való közeledés megkezdését szigorúan szem előtt tartva dolgozta ki a 2019-es évre vonatkozó bérkövetelését."

A lényeg:  „Az AHFSZ a munkáltató bérajánlatától eltérően 1 éves bérmegállapodásra tett javaslatot.

Ennek részei:

kombinált béremelés alkalmazásával az alapbér 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal való emelése.

A törvényi változásokra reagálva, a választható béren kívüli juttatás

(cafeteria) reálértékén tartásáért a jelenlegi 620 ezer forintos keret 787 ezerre emelése.

A vállalatnál már működő lojalitási bónusz továbbfejlesztése:

az 5. évtől havi bruttó 15 ezer forintos pótlék, ami minden újabb betöltött év után további bruttó havi 3 ezer forinttal emelkedik.

Jubileumi bónusz bevezetése: a vállalatnál eltöltött 5. évtől egyszeri, bruttó 50 ezer forint, ami ötévente további bruttó 50 ezer forinttal emelkedik. Az elmúlt bértárgyaláshoz hasonlóan a mozgóbérből további 4 százalék beépítése az alapbérbe."

A szakszervezet továbbá olyan rendszert szorgalmaz, amelyben ˝kollégáink igazságosabb és átláthatóbb bérrendszerben tervezhetik egyéni karrierjüket". Az AHFSZ szerint ha a javaslatukat elfogadják, a munkatársaik is elégedettek lesznek, s a vállalat gazdaságossága is fenntartható marad.˝

Forrás: kisalfold.hu