Állítsa vissza a kormány a cafeteria rendszerébe a kedvezményes munkáltatói befizetések lehetőségét – kezdeményezi a Magyar Bankszövetség. A bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék, mint takarékossági forma helyett – szakmai egyeztetés alapján – olyan új konstrukció közös kialakítása váljon lehetővé, amelyben az állami támogatás hosszú távon működhet.

Az elmúlt két évtizedben a pénzügyi tudatossági stratégia egyik legelfogadottabb és legnépszerűbb eszközévé vált a lakástakarék-pénztári megtakarítás – írja közleményében a bankszövetség. Magyarországon a lakás-takarékpénztári rendszeren keresztül eddig több mint 3,7 millió lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek, jelentősen hozzájárulva az új otthonok megteremtéséhez, csakúgy, mint a lakásfelújításokhoz. A lakástakarékok által a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2000 milliárd forintra rúg, ebből körülbelül 1 millió család valósíthatta meg lakáscéljait 2,5 fős átlagos háztartással számolva, és figyelembe véve, hogy egy családon belül 1,5 szerződés van.

A szövetség szerint a lakás-takarékpénztári termék érdemben hozzájárul az új lakások piacának fellendítéséhez,

az ügyfelek ugyanis szívesen kombinálják a kamattámogatott hitelekkel. Ez a megtakarítási forma kiegészíti a csok igényléseket, és a jogszabályban előírt önerő előteremtéséhez is kiváló lehetőséget biztosít. Emellett a lakástakarék-pénztári termék jelentős szerepet játszik a gazdaság kifehérítésében is, hiszen a pénz felhasználását mindenkor számlával kell igazolni. A lakástakarék-pénztári rendszer ezáltal jelentős összegű áfát csatornázott be az állami költségvetésbe.

A bankszövetség számításai szerint a rendszer közvetlen és közvetett hatásain keresztül a támogatási kiadásokat tartósan meghaladóan járul hozzá a költségvetés bevételi oldalához.

A közlemény leszögezi:

a felelős gazdálkodás fontos sarokköve a megtakarítás,

a sikeres gazdasághoz és a fenntartható fejlődéshez erősíteni kell a megtakarítási hajlandóságot és képességet.

A bankszövetség azt kéri a kormánytól, hogy állítsa vissza a cafeteria rendszerébe a kedvezményes munkáltatói befizetések lehetőségét.

Forrás: Adózóna