A boltos bérlista első felében inkább a nagyobb boltok, a második felében a kisebbek eladói vannak, a forgalom növekedése azonban már évek óta nem éri utol a báremelések ütemét – írja az mfor.hu.

 Idén júliusban átlagosan 218 ezer forint volt a bolti dolgozók havi bruttó keresetre, ami 15 százalékos emelkedés éves alapon.

Ugyanebben az időszakban csak 10 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi bevétel, de már az utóbb három évben is megfigyelhető ez a különbség a növekedési ütemekben. Bérnövekedés azonban még mindig nem bizonyult elégnek, a létszámhiány nem enyhült.

A szünidőben némi segítséget adtak a diákok, sokak szerint azonban itt is csökkenést tapasztaltak. Néhány megyében pedig, (Fejér megye, vagy a nyugati határ mentén) pedig még a jól fizető boltosok nem találnak eladót.  A változó bérek miatt még mindig erős a vándorlás, ráadásul már pár ezer forintért képesek boltot váltani. A munkaerőt ezen túl más szakterületek is elszipkázzák, az osztrák határ mentén pedig egyre megszokottabb a napi munkába járás – a túloldalra.

A kisboltosok körében átlagosan még mindig nincs 200 ezer forint fölötti kereset.

A létszámot nézve a 20 fő feletti boltos vállalkozások érik csak el ezt a szintet, miközben a nagyboltos szakmák már felette mozognak. A bolti fizikai dolgozók több mint felét a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják - a szakszervezet pedig nem a legrosszabbul, hanem a jobban fizető vállalkozásokkal foglalkozik.

boltos eladók

létszáma, keresete

összes

50 fő alatt

50-249

250

fő felett

5-9

10-19

20-49

összesen

létszám

ezer fő

145

28

22

16

66

16

63

kereset

ezer forint

218

179

188

202

188

215

249

KSH, 2018 július, érték: ezer forint, fizikai foglalkozásúak létszáma és  havi bruttó átlagkeresete, legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások

A termékkörök alapján csoportosítva a boltokat a legjobban az illatszerboti eladó keres, de javult az autószalonok és villamos készülék boltok eladóinak bére is. A bútor és élelmiszeres eladók is átlag 230 ezer forint keresnek. A boltcsoportok 60 százaléka már 200 ezer forint felett tud fizetni az eladóknak,de ez csak az átlag. Ezek jellemzően nagyobb alapterületű értékesítőhelyek, de kivételek persze itt is vannak, például ital, sportszer, illetve játékárusok körében.

A kisebb boltokban ezzel szemben továbbra is 200 ezer forintnál kevesebbet keresnek a dolgozók.

A trafikban, húsboltban, piacokon és a halas boltban pedig még 190 ezer forintot sem ér el a havi bruttó átlagkereset. A bérkülönbség ebben a körben csaknem 70 ezer forint – a nagyobb boltosok ráadásul nagyobbat emeltek, így tovább nőttek a különbségek.

rangsor

bolttípus

július

év eleje

változás

1

illatszer

247

233

+ 14

2

autószalon

242

222

+ 20

3

villamos készülék

239

222

+ 17

4

bútor

238

227

+ 11

5

élelmiszer

231

217

+ 14

6

ital

229

216

+ 13

7-8

iparcikk vegyes

228

217

+ 11

7-8

sportszer

228

216

+ 12

9

játék

221

211

+ 10

10

ruházat

213

201

+ 12

11-12

óra, ékszer

208

203

+ 5

11-12

benzinkút

208

195

+ 13

13

használt cikk

207

194

+ 13

14

könyv

204

191

+ 13

15

cipőbolt

198

190

+ 8

16

híradástechnika

195

191

+ 4

17

pékáru

191

186

+ 5

18

dohány

188

183

+ 5

19

hús

187

181

+ 6

20-21

ruhás piac

186

185

+ 1

20-21

élelmiszeres piac

186

182

+ 4

22

zöldséges

183

178

+ 5

23

halas

178

174

+ 4

boltos átlag

218

207

+ 11

 

KSH, érték: ezer forint, fizikai foglalkozásúak 2018 évi bruttó átlagkeresete, legalább öt főt foglalkoztató boltos vállalkozások, változás: 2018 január-július között

A foglalkoztatottak száma alapján nézve az egyes bolttípusokat a legjobban az élelmiszeres diszkontok fizetnek, de az autószalonban is csaknem ugyanennyit lehet keresni.

A bérkülönbség a kicsi és a nagy boltok között akár 132 ezer forint is lehet, de az italboltok, vagy a bútorboltok körében is százezret közelít a bérkülönbség az eladók között.

A bérkülönbségek csökkenésével a boltos vállalkozásnagyság is csökken, a piacokon például 20 főnél nagyobb létszámú árusítóhelyet nem is mutat a statisztika.

bolttípus

kisbolt

nagybolt

bérkülönbség

élelmiszerboltos

182

314

+ 132

autószalon

171

302

+ 131

ital

182

279

+ 97

bútor

182

277

+ 95

iparcikk vegyes

182

259

+ 77

illatszer

178

255

+ 77

benzinkutas

185

232

+ 47

használt cikk

178

223

+ 45

ruházat

179

223

+ 44

játék

177

221

+ 44

sportszer

185

228

+ 43

híradástechnika

181

216

+ 35

cipőbolt

182

207

+ 25

pékáru

180

195

+ 15

élelmiszer piac

182

190

+ 8

zöldséges

181

183

+ 2

ruhás piac

185

185

0

KSH, érték: ezer forint, fizikai foglalkozásúak 2018 július havi bruttó átlagkeresete, legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások, létszámbesorolás alapján, kisbolt: 5-9 fő, nagybolt: talált legnagyobb bér, eltérő létszám

Forrás: mfor.hu