Aláírásgyűjtésbe kezd a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a közoktatásban dolgozók körében – többek között azt szeretnék elérni, hogy a pedagógusbéreket meghatározó vetítése alap kövesse a minimálbért. De mi az a vetítési alap?

A pedagógusok illetményét meghatározó vetítési alap automatikusan kövesse a mindenkori minimálbért úgy, ahogy azt az eredeti jogszabály előírta

– ez a PDSZ petíciójának egyik pontja. Nem először kérik, hogy a kormány állítsa vissza a pedagógus illetmények számításának eredeti rendjét, és ismét a mindenkori minimálbér alapján számítsák ki a fizetéseket.

Mi az a vetítési alap?

2014 tavaszán még azzal biztatta a pedagógusokat Hoffmann Rózsa akkori köznevelési államtitkár, hogy a minimálbér emelésével az ő fizetésük is évről évre magasabb lesz, egy évvel később utódja, Czunyiné Bertalan Judit már nem beszélhetett januári „fizetésemelésről”, a 2015-ös költségvetésről szóló törvény ugyanis alapjaiban változtatta meg a pedagógusok bérének alakulását.

Az illetményalapot 2015-től ugyanis nem az évente néhány ezer forinttal emelkedő minimálbér, hanem a vetítési alap alapján kezdték számolni, amelynek az összege azóta is 101 500 forint, ami a 2014-es minimálbérnek felel meg. Ez a kormány számára kényelmes megoldás - nem a versenyszférás alkutól függ, mekkora összeget kell elkülöníteni az iskolákban dolgozók fizetésére -, a pedagógusok azonban sok pénzt veszítettek a változtatással.

A helyzet valószínűleg jövőre sem változik, legalábbis a 2019-es költségvetésben ugyanaz a 101 500 forintos alap szerepel, mint a korábbi években.

Mennyivel lenne magasabb a tanárok bére, ha...?

Legalább 60-70 ezer forintot veszít havonta egy néhány éves tapasztalattal rendelkező tanító vagy tanár azzal, hogy a pedagógusok bérét még mindig a 101 500 forintos vetítési alap határozza meg, nem pedig az évről évre emelkedő minimálbér. Egyértelmű:

ha jövőre magasabb lesz a minimálbér, még nagyobb lesz a „veszteség”.

Forrás: eduline.hu