A társadalmi egyenlőtlenségek nőnek, az idős, 75 éven felüli korosztály duplán szenvedi meg a korábbi alacsony bérek és annak következményeként az alacsony nyugdíj „büntetését”, azaz a nyugdíjak teljes elértéktelenedésével szembesül. Pedig a közösségnek felelősséget kellene viselnie az idősek megélhetéséért – írja az Új Egyenlőség.

 Jó olvasni egy olyan fiatal társadalomkutató cikkét, aki a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb rétegével foglalkozik, és az idős, szegény emberek (többségükben nők) helyzetét elemezve holisztikus megközelítésben az alapnyugdíj bevezetése mellett érvel. A jelenlegi viszonyok között Kiss Ambrus értékalapú megközelítése szociális érzékenységére vall.

Van-e a közösségnek abban felelőssége, hogy az egyik legkiszolgáltatottabb életszakaszában az embernek biztosított-e a megélhetése? Vagy ezt a felelősséget társadalmi szintről a család szintjére kell-e lelökni?

– teszi fel a számomra rendkívül szimpatikus kérdést a társadalmi szolidaritás és igazságosság, mint értékek fontosságára utalva, a válaszom pedig egyértelműen az, hogy igen: a közösségnek van felelőssége!

Több mint 20 éve dolgozom szociális területen, és az alapjövedelem híve vagyok. Az utóbbi tíz évben értékesnek és megvalósíthatónak tartottam Bánfalvi István, Havas Éva és társai, azaz a LÉT független szakértői csoportja által kidolgozott koncepciót, melyet számos fórumon ismertettünk. Ugyanakkor mára egyértelműen világossá vált bennem az a felismerés, hogy a nyugdíjrendszer, éppen úgy, mint az alapjövedelem, alapvetően politikai kérdés. Illiberális, demokráciadeficites államban, ott, ahol az alkotmányos garanciák teljességgel hiányoznak – tehát a mai magyar társadalomban és a politikai erőtérben − az a szolidaritás, amiről Kiss Ambrus ír, nincs meg.

Ellenkezőleg, egyre inkább olyan politika érvényesül, amelyben a társadalmi egyenlőtlenségek nőnek,

az idős, 75 éven felüli korosztály − ahogy a cikk állítja − gyakorlatilag duplán szenvedi meg a korábbi alacsony bérek és annak következményeként az alacsony nyugdíj „büntetését”.

Jelenlegi helyzetében a nyugdíjak teljes elértéktelenedésével szembesül.

Mint aki hisz az alapjövedelem, a társadalmi minimum és mellette a munka-nyugdíj elvben, megerősítve a cikk gondolatmenetét, remélem, egyszer alkotmányos garancia lesz mindarra, amit Kiss Ambrus a szolidaritásról ír. Ugyanakkor jelenleg

elsődleges feladatnak a ma élők nyugdíjának rendezését, a 28 500 Ft megemelését, a szükséges korrekciók elvégzését, a tényleges inflációkövetést, a rokkantak nyugdíjának visszaállítását, a lakhatást, a szociális és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés biztosítását tartom.

Másrészt, a jelenlegi szociálpolitika tendenciáit ismerve, nem mondanék le a biztositás elvről sem: a mi korosztályunk egyszer már elhitte, hogy amit alkotott, az érték, elhitte, hogy felzárkózhat a magyar társadalom a nyugati társadalmak életszínvonalára, hogy a gazdasági és társadalmi fejlődés eredményeképpen a magyar társadalom kohéziója nőhet, hogy 70 évvel a második világháború után jóléti társadalmi formációk nyernek teret Európában. Nem így történt Magyarországon: nincs hiteles, erős, következetes politikai erő, amely ki tudja harcolni annak az értékrendnek az érvényesülését, amelyről a cikk szól. A munkásmozgalom, a szakszervezetek, a szociálisan elkötelezett pártok, a szociáldemokraták megvívták a maguk harcát a XX. században Nyugat-Európában, s ma is mindennap küzdenek az elért vívmányok megtartásáért, fejlesztésért.

Bennem az a kérdés fogalmazódott meg a cikk kapcsán, hogy ma, itt és most Magyarországon

ki küzd meg az alkotmányos garanciákért, a kiszámítható jövőért, ki lép fel az ageizmus, az idősek kirekesztése ellen?

Mivel sajnos nem látom ezt a politikai, társadalmi erőt, a gyerekeimnek csak azt tudom javasolni, ne járjanak úgy, mint mi: érdemes a biztositási szerződések szűkebb lehetőségével is élni, mert végsősoron ez is a szolidaritás eszköze lehet, ha az állam magára hagyja őket. Persze annak örülnék tiszta szívből, ha a nem túl távoli jövőben tisztes körülmények között élhetne minden magyar állampolgár − ha gyerek, ha fiatal, ha rokkant, ha beteg, ha idős, ha nagyvárosban lakik, ha tanyán, ha van családja, ha nincs.

Az első lépés azonban a társadalmi változás szükségességének felismerése és az ezért folytatott küzdelem…

Forrás: ujegyenloseg.hu

Hozzászólok a Facebookon