14 évesnél fiatalabb gyereküket nevelő kutatónőket, valamint – nemtől függetlenül – kiskorú gyereküket egyedül nevelő kutatókat támogat pályázati felhívásával a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). 

A pályázók az összesen 1,8 millió forintos, havi bontásban, legfeljebb egy évre, 2019 januárja és decembere között folyósítandó ösztöndíjat az MTA doktori fokozatuk megszerzéséhez használhatják. Az MTA tíz kutató előmenetelét tudja a rendelkezésére álló keretből támogatni. 

A pályázatokat október 15-én délig várják, a pályázóknak az alábbi feltételeket kell teljesíteniük:

  • Munkásságuknak igazoltan a magyar tudományossághoz kell kapcsolódnia.
  • Ha állampolgárságuk is magyar, igazolniuk kell, hogy tagjai az MTA köztestületének.
  • Rendelkezniük kell PhD-fokozattal.
  • Ha nők, a pályázat benyújtásakor 14 év alatti gyermeket nevelnek, vagy
  • nemtől függetlenül saját háztartásukban egyedül nevelik kiskorú gyermeküket.
  • Vállalniuk kell, hogy a támogatás lejártát követő egy éven belül benyújtják az MTA doktora cím megszerzésére irányuló kérelmüket.

A teljes pályázat itt olvasható.

Forrás: qubit.hu