Ma már egyáltalán nem mondható, hogy a lakosság nyugodt lenne nyugdíja felől, amit az is mutat, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap a nyugdíjas szülők támogatása. Egy friss kutatás most arra világított rá, hogy a fiatal, 18-29 éves korosztály döntő többsége arra készül, hogy anyagilag segítse nyugdíjas szüleit – írja a Privátbankár.

A KSH adatai szerint 2018 második negyedévében több mint 2,7 millió volt a gazdaságilag inaktívak száma, és bár a gazdaságilag aktív társadalom nő, az úgynevezett időskori függőségi ráta így sem mérséklődik: az aktív korúakra jutó időskorúak száma tavaly megközelítette a 28 százalékot, ami azt jelenti, hogy

1000 aktív korú felnőttre csaknem 280 65 éves és annál idősebb nyugdíjas jut

– ez az arány pedig az előrejelzések alapján folyamatosan emelkedni fog.

Nyílik az olló

Bár 2012 óta növekvő tendenciát mutat a magyar átlagnyugdíj összege: 2017-ben még így is csak nettó 124 ezer forint volt az ellátás átlagos havi mértéke, amely azonban még mindig jelentősen elmarad – átlagosan 37 százalékkal alacsonyabb – a tavalyi átlagkeresettől, ami a nettó 197 500 forint volt.

Öregségi nyugdíjak átlagos összege (forint, forrás: ONYF/napicsart.blog.hu)

Ha csak arra gondolunk, hogy a nyugdíjba vonuláskor az átlagokat tekintve is összébb kell húzni a nadrágszíjat, és azzal nem is tervezünk, hogy elöregedő társadalmunk egyre nagyobb terhet ró az aktív keresőkre, ami miatt csökkenhetnek majd a nyugdíjak, akkor is érthető, ha

a fiatalok már most azzal terveznek, hogy a jövőben anyagilag támogatniuk kell majd nyugdíjas szüleiket.

Többen, többet és gyakrabban adnának a fiatalok

A Generali friss kutatásának eredményei alapján

a megkérdezett felnőttek több mint fele tervezi támogatni nyugdíjas szüleit, ötödük pedig már jelenleg is támogatja őket.

A szüleiket támogatni tervező felnőttek közül is kiemelkedik a 18-29 éves fiatal felnőttek korosztálya, akiknek több mint 70 százaléka tervez anyagi hozzájárulást.

Ugyanez az arány a 30-59 éves korosztályban alig 50 százalék. A két korcsoportban nemcsak a támogatásra való hajlandóság, hanem a támogatás rendszeressége és összege tekintetében is jelentős különbség van: míg a 18-29 évesek korosztálya a havi rendszeres támogatást preferálná, és átlagosan 29 800 forintot szánna erre a célra, a 30-59 éves korosztály 19 600 forintot tartana reálisnak, csaknem 40 százalékuk pedig a havi rendszeres támogatás helyett inkább az alkalmankénti támogatás mellett döntenie.

Forrás: Privátbankár