Nem csak a nyár elején, de a szorgalmi időszak első heteiben is megugrik a munkát kereső diákok száma. Egyre szűkebb az a réteg, aki nappali tagozatosként csupán a szülei segítségével fenn tudja tartani magát - derült ki egy az év elején publikált európai kutatásból. Emellett persze a magyar cégeknek is jól jön a friss, olcsó munkaerő. Megnéztük havonta átlagosan mekkora kiadassál kell számolnia egy diáknak, és azt is, mennyit lehet keresni árufeltöltéssel, "békázással", vagy utasbiztonsági sormenedzserként – írja a Pénzcentrum.

Az aktív dolgozók, a nyugdíjasok és a kismamák mellett a magyar cégeknek egyre nagyobb szükségük van a legfiatalabb munkavállalókra is, azokra a diákokra, akik tanulás mellett heti pár órában dolgozni tudnak. Persze nekik is jól jönnek ezek a lehetőségek, hiszen ma már a felsőoktatásban tanulók egy nagyon szűk rétege tudja csak saját kereset nélkül fenntartani magát.

Az idén januárban közzétett Eurostudent VI. gyorsjelentésből, mely többek között a felsőoktatásban résztvevő hallgatók szociális hátterével, életkörülményeivel, munkavállalásával és anyagi forrásaival foglalkozik, kiderült, hogy

minden harmadik magyar egyetemista egész évben dolgozik azért, hogy fedezni tudja a kiadásait.

Közülük minden második hallgató nyilatkozott úgy, ha nem dolgozna, képtelen lenne tanulni. Az Oktatási Hivatal adatai szerint 2017/2018-as tanév őszi szemeszterében (ez a legfrissebb elérhető statisztika) 187 ezer nappali tagozatos hallgatója volt a felsőoktatásnak, e szerint több mint 62 ezer diákot dolgozik valamilyen formában a főiskola, egyetem mellett.

Az Eurostudent VI. adataiból az is kiderül, hogy az átlagos havi megélhetési és tanulmányi költségek összesen 133 625 forintot tesznek ki azoknak, akik nem a szüleikkel élnek, és 91 013 forintot azok számára, kik a családi otthonban laknak. Ezt a pénzt pedig elő is kell teremteni valahonnan.

Iskolaszövetkezetek: indul a szezon

Jellemzően szeptember közepén, végén indul meg a kereslet az iskola mellett is végezhető diákmunkák iránt

 - mondta el a Pénzcentrumnak Majzik Nándor, a Maló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője. Amint lemegy a beiratkozás és kialakulnak az órarendek, a diákok egy jelentős része munka után néz. A nyár eleji nagy dömpinghez ugyan nem hasonlítaná ezt az időszakot a cégvezető, inkább élénk érdeklődésként jellemezné. Elmondása szerint a fővárosban és az egyetemi nagyvárosokban kifejezetten könnyen találhatnak maguknak munkát a diákok, az országosan tapasztalható munkaerőhiánynak köszönhetően. A magyar cégek nagy bajban vannak, szükségükvan a friss, olcsó munkaerőre.

Főleg egyszerűbb munkákra keresnek diákokat, árufeltöltésre, pénztárosnak, adminisztrációs és adatfeltöltő munkák. Ezekért átlagosan bruttó 1100-1200 forintot fizetnek óránként. Ám ha valaki jól beszél legalább egy nyelvet, esetleg kifejezetten speciális tudás van a birtokában, akár 1700-1800 forintot is megkereshet óránként. Ez egy hónapban heti 20 óra munkával számolva 88 és 136 ezer forint közötti bevételt jelenthet.

Szetlák Tamás az Atlasz Csoport igazgatója is hasonló tendenciáról számolt be: a jelentkezők számán már érezhető, hogy a napokban elkezdett aktivizálódni a diákság. Az általuk közvetített munkák 48 százaléka irodai, 48 százaléka fizikai és 4 százaléka hostess jellegű. Tapasztalata szerint, aki akar, az talál magának diákmunkát, még úgy is, hogy az elmúlt három évben nagyjából a duplájára nőttek a diákfizetések.

Az bérek náluk is hasonlóan alakulnak bruttó 1000-1250 forint között, a fizikai munkákért általában többet fizetnek. Ám ha valakinek speciális tudása van, mondjuk informatikusnak, webfejlesztőnek tanul és tudja is már használni a tudását,

annak a cégek akár 7000 forintot is fizetnek óránként.

Az iskolaszövetkezeten túl

Ma már nem csak diákszövetkezeteken keresztül találhatnak a diákok munkát, de számtalan Facebook oldal és csoport is gyűjti ezeket az ajánlatokat - minden létező platformon hirdetnek a cégek.

Szinte bármilyen munkát találhat az, aki tényleg dolgozni szeretne.

A kreatívnak kicsit sem nevezhető adminisztráción, leltározáson, árufeltöltésen, csomagoláson túl elhelyezkedhetnek a diákok érdekesebb feladatkörökben is:

  • luxusautók karbantartójának 1200 forintot fizetnek egy órára
  • "Békázásért" (logisztikai központ termékeinek rendezgetése hidraulikus raklapemelővel) 1224 forintot lehet keresni óránként
  • játékbolti hostessként 800 forintot
  • utasbiztonsági sormenedzserként (a kézipoggyász vizsgálatának előkészítése) 1256 forintot

A pénzkeresésen túl

A pénzkeresésen túl egyéb is előnyei vannak, ha valaki egyetemi, főiskolai tanulmányaival párhuzamosan elhelyezkedik a munka világában, pláné akkor, ha az valamilyen módon kapcsolódik a tanulmányaihoz.

Kölcsönös elégedettség esetén ugyanis jó eséllyel helyezkedhet el ott véglegesen.

Nem csak anyagi előnyei származhatnak,de komoly élet- és munkatapasztalatra is szert tehet, és legalább nem egy üres önéletrajzzal érkezik majd élete első állásinterjújára. Felsőoktatásban tanulókat keresnek komoly pozícióra is, persze nem ingyen, átlagosan 1400-1500 forintos órabérért:

  • HR gyakornok
  • Üzleti tanácsadó gyakornok stratégia és innováció területen
  • Marketing gyakornok
  • Social media manager gyakornok
  • junior könyvelő
  • 3D modellező
  • junior szoftverfejlesztő
  • Gépész gyakornok
  • Pénzügyi gyakornok
  • Webfejlesztőt gyakornok

Forrás: Pénzcentrum