Saját költségvetéséből vállalja a XV. kerületi önkormányzat a juttatás magasabb adóterheit, hogy az alkalmazottak nettó jövedelme jövőre se csökkenjen – írja a Népszava.

A polgármester-választásra készülő fővárosi kerület 570 önkormányzati dolgozója jól jár a politikai vetélkedéssel, hiszen az országban az elsők között értesülhettek róla: ők 2019-ben is változatlan feltételekkel kapják tovább a béren kívüli juttatást, mert munkáltatójuk, a palotai önkormányzat saját zsebből megfizeti a megemelt adót.

A hírt az alpolgármester jelentette be, aki a szeptemberi időközi választáson a baloldal által támogatott polgármesterjelöltként indul. Németh Angéla elmondta, idén

113 millió forint értékben biztosítanak cafetériát a dolgozóknak és 40-50 millió forintot kell költeniük arra, hogy megőrizzék a juttatások nettó értékét.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a tájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondta: a béren kívüli juttatások ügyében folyamatosan keresik a kapcsolatokat a munkaadókkal, beleértve az önkormányzatokat is.

Az érdekvédő szerint különösen aggályos, hogy a béren kívüli juttatások szűkítéséről nem jött létre semmilyen társadalmi párbeszéd, miközben a munkaadók és a munkavállalók képviselői is egyetértettek abban: a cafetéria rendszerének ilyen átalakítása senkinek nem szolgálja az érdekeit.

 Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!