A magyar foglalkozási szerkezetben egyértelműen beazonosíthatóak a női és férfi rétegek a KSH legfrissebb kiadványa szerint, ez pedig a statisztikai hivatal szerint a nemek közötti egyenlőtlenség tartós fennmaradására utal. A magasabb presztízsű munkakörökben például sokkal többen vannak a férfiak, míg az alkalmazotti munkakörökben már kiegyenlítettebb a nemek közötti arány. Érdekes megállapítás az is, hogy a férfiak és nők körében is a 30-44 év közöttiek esetében a legnagyobb a tartós munkanélküliek aránya, és sokan vannak a 30 év alatti munkanélküliek között azok is, akik még életükben nem dolgoztak – írja a Portfolio.

 Az irodai dolgozók között sok a nő

A kiadványból kiderül, hogy

  • a magasabb presztízsű foglalkozási csoportokban a férfiak vannak többségben. Ezt bizonyítja, hogy a 2016-os adatok alapján a felső-, illetve középszintű vezetőknél, valamint a különböző vállalkozói rétegeknél is a férfiak vannak többségben, már 15 éve.
  • Ehhez képest az alsó szintű vezetők és alkalmazottként dolgozó magasan képzett értelmiségiek esetében már kiegyenlítettebb a nemi arány.
  • A nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentése szempontjából viszont jó hír, hogy az egyéni vállalkozók között egyre több a nő.

Többnyire az idősebbek dolgoznak magasabb beosztásban

A korcsoport szerinti megoszlás alapján összességében elmondható, hogy a felső- és középvezetők csoportjában jellemzőbbek az idősebb korúak, miután a magasabb presztízsű állások elérése általában több időt vesz igénybe. A kiadvány megjegyzi, hogy az elmúlt években bővült a szolgáltatói szektor, és sokkal gyakoribb a fiatalok foglakoztatása az egyéb technikusi, irodai, kereskedelmi és szolgáltatási csoportnál.

Az adatok közül még kiolvasható, hogy

  • A férfiak a legnagyobb arányban a betanított munkát végzők között fordulnak elő, de sokan vannak még a közvetlen termelésirányítók és szakképzett ipari foglalkozásúak, valamint az alsó szintű vezetők, értelmiségiek, hivatalnokok is gyakori munkakörök a férfiak körében.
  • Korcsoport szerinti bontásban a 15-29 év közötti férfiak a betanított munkát végzők között fordulnak elő leginkább, de gyakorlatilag az összes korcsoporton belül ez a csoport a leggyakoribb, a 45-59 évesek között ez a 25%-ot is meghaladja.
  • Ehhez képest a nők a legnagyobb arányban az egyéb technikusi, irodai, szakképzett kereskedelmi, illetve szolgáltatási csoportban fordulnak elő, az egyes korcsoportokat nézve is ez a csoport dominál.
  • Érdekes, hogy a betanított munkát végző nők aránya alacsonyabb, mint a férfiaké a nemeken belül, míg a szakképzetlen munkát végzők aránya érdemben nem tér el egymástól, igaz, a nők körében valamivel magasabb.

Sok 30 év alatti még életében nem dolgozott

Érdekes ábrát közöl a tanulmányban a KSH arról is, hogy a munkanélküliek között milyen fontosabb eltérések vannak férfiak és nők között.

  • A munkanélküli férfiak és nők több mint 50%-a a munkaerőpiacról kiszakadók rétegébe sorolható. Közöttük a többség, 60% tartós munkanélküli, tehát legalább 12 hónapja nem tudtak elhelyezkedni.
  • A férfiak körében a 20-24 év közöttieknél a legnagyobb az aránya a munkaerőpiacról kiszakadóknak. A munkahelyről kiszakadók között a tartós munkanélküliség a legnagyobb arányban a 30-44 év közöttiek körében alakul ki, miközben magas, több mint 43% az arányuk a 20-24 évesek körében azoknak, akik soha nem dolgoztak még.
  • A nők esetében is a 20-24 évesek körében a legmagasabb az aránya a munkaerőpiacról kiszakadóknak, és hasonlóan a férfiakhoz, ez esetben is a 30-44 év közöttieknek megy a legnehezebben a munkaerőpiacon való újbóli elhelyezkedés. A 20-24, illetve a 25-29 év közötti korcsoportokat nézve a nők körében magasabb az aránya azoknak a nem tanuló fiataloknak, akik soha nem dolgoztak.

Forrás: Portfolio