Csath Magdolna közgazdász szerint némi kiegyenlítődést tapasztaltak a béreknél: csökkent a különbség a legkisebb és a legnagyobb keresetűek fizetése között.

A szakértő az M1 aktuális csatorna szombat délelőtti műsorában azt mondta, a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai azt mutatják, hogy a korábban 3,5-szeres különbség a legmagasabb és legalacsonyabb fizetés között csökkent, most

háromszor többet keresnek a pénzügyi szférában dolgozók, mint a vendéglátásból élők.

Jelezte, hogy korábban a legalacsonyabb keresetűek a humán területen dolgozók voltak.

Ezek az adatok azt jelentik, hogy megindult a bérnövekedés az alsóbb szférákban is – tette hozzá.

Elmondta még, hogy a közszférában nagyobb volt a bérnövekedés, mint a versenyszférában, emiatt csökkentek a különbségek, és az átlagfizetések között sincs már akkora különbség, mint korábban.

Csath Magdolna megjegyezte, hogy a fizikai és szellemi munkások fizetése között is csökkent a különbség, mert

a jó szakmunkás hiánycikk Magyarországon, ezért nekik többet hajlandó fizetni a versenyszféra.