A legfőbb érték az ember – a szocializmus közkedvelt mondása a modern piacgazdaság alapkövéül is szolgál. Jelenleg ott tartunk, hogy kiürült a munkaerőpiac Magyarországon. A munkaerő szűkössége hosszabb távon többször volt már pozitív hatással a gazdaságra. Egyelőre azonban még csak a bérek két számjegyű éves növekedéséhez vezettek, ami áremeléssel, avagy üzletek bezárásával végződött. Adódik hát a kérdés, hogy valóban konvergálunk-e a nyugati jóléthez, avagy csupán egy ár–bér spirálban találjuk magunkat. Utóbbi jelenség végül kivétel nélkül a piacok összeomlásához és recesszióhoz vezet követhetetlen árakkal, értéktelen devizával és végül munkaerőpiaci depresszióval társulva. A költségek által generált infláció és az áremelésre képtelen cégek kiszorítása tekinthető gazdasági tisztítótűznek is. Ez azonban kevés vigasz lehet annak, aki a jóléti felzárkózásra számít – írja az Alap blog.

Annak ellenére, hogy a jólét mérhetően és láthatóan növekedett az elmúlt években, amit ez idő alatt tapasztaltunk, nem „valós” konvergencia.

Hogy jobban megértsük a folyamatot modellezzük a helyzetet egy egyszerű kétfős háztartással, ahol egyetlen kenyérkereső van. Egy fizetésből kell két szájat etetni, ruházni, a rezsit fizetni. A második egyén munkába állításával azonban a háztartás keresete, ezáltal vásárlóereje megduplázódik (az egyszerűség kedvéért alkalmazzunk egységes piaci bérezést). Az életszínvonal egyértelműen növekszik, az elért eredményt azonban nehéz lesz reprodukálni, ha nincs újabb munkára fogható családtag. Ha teljes foglalkoztatottság mellett még mindig kevesebbet keresünk szomszédainknál, akkor a konvergencia csak addig működött, amíg el nem értük ezt az állapotot.

Most bővítsük ki ezt a háztartást két főről közel tízmillióra. Amennyiben több kéz dolgozik, akkor a munkavállalóknak elegendő fizetésük kisebb részét feladni a nem-termelő „családtagok” (diákok, nyugdíjasok, munkanélküliek) fenntartására, például alacsonyabb adók formájában. Az elérhető munkaerő szűkössége szintén jobb alkupozícióhoz juttat minket munkaadónkkal szemben, még nagyobb szeletet kihasítva a tortából.

A fent leírt expanzív folyamat azonban véges.

Amikor az utolsó munkakereső is elindul hétfőn munkába, a növekedés elérte a határát. Ekkor már csak egyetlen út marad: intenzív növekedési modellt választani és az egyéni termelékenységet növelni. Ez az egyetlen módja a valódi felzárkózásnak.

Az elmúlt évek tapasztalata azonban az expanzív növekedésre illik. Reformok nélkül két lehetőség marad. Egyrészről elinflálódhat az elmúlt években tapasztalt reálbér-növekedés, másrészről amennyiben a cégek nem tudják kigazdálkodni az emelkedő béreket, úgy leépítések és piaci konszolidáció jöhetnek. Összességében a hatékonyabb cégek vagy kiszorítják, vagy magukba olvasztják kevésbé versenyképes, munkaigényesebb társaikat. Ilyesfajta konszolidáció a munkáltató alkupozíciójának erősödésével és a szükséges munkaerő csökkenésével jár. Utóbbi tényezők szintén véget vethetnek a bérek szárnyalásának. Ahogy már a bevezetésben is említettem, ez tekinthető hosszabb távú teremtő-rombolásnak (creative destruction), ami szolgálhat fényként az alagút végén.

Forrás: alapblog.hu

Hozzászólok a Facebookon