A KSH szerint 700 ezer fővel 4,4 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma 2010 és 2017 között hazánkban. A Policy Agenda a Zoom.hu felkérésére azt vizsgálta: valóban beszélhetünk-e foglalkoztatási boomról? A válasz meglepő.

Minden országban, ahol nemzetközi szinten összehasonlítható statisztikai adatokra törekednek, ugyanazzal a módszertannal mérik a foglalkoztatottak számát. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) definíciója szerint az számít foglalkoztatottnak,

„aki az adott héten legalább 1 órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett vagy rendelkezett munkával, de abban átmenetileg (pl. betegség, szabadság, ideértve a szülési szabadságot is) nem dolgozott.”

Elvileg tehát a magyar Központi Statisztikai Hivatal ez alapján állapította meg a 2018. január 4-én közzétett adatsorában, hogy 2017 szeptembere és novembere között 4 millió 450 ezer fő dolgozott. Ugyanez az adat második Orbán-kormány hatalomra kerülésének (2010) azonos időszakában 3 millió 750 ezer fő volt. Ez 19 százalékos növekedés, miközben az ország aktív korú népessége ugyanebben az időszakban 200 ezer fővel csökkent.

Érdemes megnézni, hogy ekkora foglalkoztatási csoda megjelenik e más adatokban is, azaz a KSH foglalkoztatotti számát mi igazolja vissza.

Az egyik lehetne saját maga, mégpedig azon statisztika által, amelyet nem a megkérdezettek válaszai alapján töltenek ki, hanem a foglalkoztatók bevallása alapján. Ennek a statisztikának egyetlen szépséghibája, hogy lényegében az 5 fő alatti vállalkozásokat nem tartalmazza. Azaz nem tudjuk ez alapján meghatározni, mennyien dolgoznak egy-két fős családi vállalkozásokban, egyéni vállalkozóként, feketén; és még lehetne folytatni a sort.

A trendet viszont jól ismerjük: 2017 első tíz hónapja és 2010 ugyanezen időszaka között 12 százalékos volt a növekedés, ez 330 ezer főt jelent. Hiányzik 370 ezer fő, aki ezen logika alapján 5 fő alatti vállalkozásnál, egyéni vállalkozóként vagy egyéb más, az ezen mérési horizont alatt elbújva számít új foglalkoztatottnak.

Nem tudjuk azt állítani, hogy ez lehetetlen, bár egy egészséges gazdasági szerkezetben talán túlzás azt normálisnak mondani, hogy hét év alatt a mikrovállalkozásoknál vagy egyéni vállalkozóként dolgozók száma 35 százalékkal növekedett.

A GDP-adatok sem támasztják alá a hatalmas foglakoztatási növekedést

Bár nem ismert olyan módszertani összefüggés, amely megmutatná, hogy a foglalkoztatotti létszám bizonyos növekedése milyen GDP-növekedést eredményez, de az vitathatatlan, hogy a kettő között szoros összefüggés van. Természetesen ha egy gazdaság nem követi a technológiai fejlődést, sőt inkább visszafelé fejlődik, akkor lehetséges, hogy több ember állít elő a korábbiakkal megegyező mértékű GDP-t.

Magyarországon körülnézve annak nem látszanak nyomai, hogy a vállalkozások elkezdtek volna visszamenni a kőkorba és a gépek helyett is emberek dolgoznának. Ezért ezt a megengedő feltételt ki is zárhatjuk a vizsgálatból. Így érdemes összehasonlítani a környező országok GDP-jének és a foglalkoztatásának növekedését. Miután 2017. évre még nincsenek éves adatok, ezért biztonsággal 2010 és 2016 közötti időszakokat tudjuk összehasonlítani.

Magyarország és közvetlen versenytársai GDP és foglalkoztatottság változása (2010-2016)

 (forrás: Eurostat adatai alapján Policy Agenda-számítás)

A vizsgált időszakban 16,4 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma Magyarországon, amely a legnagyobb növekedés a régióban. Ezzel szemben a GDP növekedése az itt felsorolt országok közötti 4-5. helyre elegendő, azaz a középmezőnybe sorolandó. A rajtunk kívül a Visegrádi Együttműködés három érintett országában (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) 15,4 százalék volt a GDP-növekedés átlaga, míg a foglalkoztatotti létszám 5,3 százalékkal emelkedett. Azaz 1 százalékpontnyi bővülés a foglalkoztatottak között 2,9 százalékos növekedést eredményezett a GDP-ben.

Ha Magyarországon is így alakultak volna a folyamatok, akkor a 16,4 százalékos növekedéshez 48 százalékos GDP-növekedés társult volna.

Ez éves átlagban 6,8 százalékos gazdasági növekedést feltételezne, amely igazi magyar csodaként vonulhatott volna be a köztudatba. De nem ez történt.

Még egy nyom

Érdemes szintén a KSH adatai alapján megvizsgálni, hogy a munkabér és a keresetek (nevezzük az ország bértömegének) kapcsán látszik-e a foglalkoztatotti létszám növekedése. A KSH által vizsgált szervezetek tevékenységében közreműködők bértömege 2010 és 2016 között 43 százalékkal nőtt. Ugyanakkor az átlagbérek is növekedtek 30 százalékkal. Azaz ha korrigáljuk a 2010. évet a bérek emelkedésével, akkor 10 százalékos foglalkoztatotti létszámnövekedést találunk csupán a bérstatisztikák alapján.

Kíséreljük meg más irányból megkeresni a 16 százalékos foglalkoztatotti szám növekedést. Ismét a KSH adatait alapján vizsgáltuk meg, hogyan alakult 2010 és 2016 között a háztartások bér- és kereset adata. Ez 32 százalékos növekedést mutat. Ha a bérek növekedésével korrigáljuk ezt az adatot, akkor ebben az összehasonlításban végképp nem látszik, hol van a foglalkoztatotti létszám növekedése.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a KSH foglalkoztatási adatain kívül nem akadtunk nyomára ennek a jelentős foglalkoztatotti létszámnövekedésnek.

Azt is mondhatnánk, hogy a KSH más jellegű adatai ennek csak töredékét igazolják. Igazából mindegy is lenne, hogy 10 vagy 18 százalékos ez a növekedési mérték. Még mindkettővel hirdethetné, hogy Magyarország ebben a tekintetben első a térségben. Sokkal inkább azaz aggasztó, hogy miért nem „váltódott át” a több dolgozó nagyobb GDP-növekedésre?

Amennyiben nem adatfelvételi hiba van a KSH mérései mögött, akkor az a lehetséges magyarázat, hogy akik beléptek a munka világába, olyan helyen dolgoznak, ahol nagyon alacsonyak a bérek és nem túl produktív a munka. És ezt egyáltalán nem magyarázza meg a közmunkarendszer vagy az ő növekvő számuk. Ők ugyanis a látható statisztika (alkalmazottak) részei.

A probléma a „radar-alattiakkal” van, akik a foglalkoztatottsági statisztika szerint ugyan dolgoznak, de a keresetük és a hatékonyságuk nem látszik. Ez pedig biztosan nem az ő hibájuk.

Forrás: zoom.hu