Több boltos bér nagyon kilőtt. Az Auchan már keres a CBA-s boltjába eladót. Az Aldi filléreskedik is azért egy keveset.  A Lidl még nem gurított újat, meg is szorították a többiek. Az Aldit egy tescos kereset követi, a Lidl ma harmadik, de alapbérben az Auchan is dobogós – írja a Blokkk.

A boltos álláshirdetések csábítóak, de azért nem árt számolni sem, mi mennyi. Fontos persze az is, hogy mennyit fordít bérre egy cég, ezzel divatos is dicsekedni, de hát a dolgozók számára a lényeg az, mennyi pénz lapul a borítékban. A blokkk.com most ennek járt utána, kizárólag a fizikai munkát végző boltos, raktári dolgozók körében. Nem könnyű a feladat, mivel sok cég titkolja a kereseti lehetőséget, meghirdetni meg pláne, pedig tudhatnák, hogy a dolgozók egymás között amúgy is kibeszélik, ki hol mennyit kereshet. A közösségi oldalakon akad egynéhány ilyen bejegyzés. 

Azért elöljáróban meg kell jegyezni, mielőtt a forintokra térnénk, hogy a munkaerő vadászat januárban semmit sem lankadt a korábbiakhoz képest. A láncok portáljain és az apróhirdetésekben - bár utóbbit nehéz lenne pontosan összeszámolni az átfedések miatt - ugyanolyan lázasan keresik a bolti dolgozókat, mint korábban. De az is lehet, hogy még jobban kell a munkáskéz, pedig az ünnepektől forró boltos december lefutott, a január pedig - kilóban, literben. darabban, méterben számolva - kevesebb árumozgatást igényel.

És ez nem csak nálunk van így. Nem csökkent az eladóhiány nyugatabbra sem. Az uniós EURES foglalkoztatási portál adatai szerint nem sok változás volt az elmúlt hónapban máshol sem:

bolti eladó álláshelyek

2017 december 11

2018 január 12

Németország

35.999

35.215

Franciaország

5.273

6.885

Ausztria

3.614

4.621

Belgium

3.070

3.235

Egyesült Királyság

2.831

2.420

top '5 együtt

50.787

52.376

EURES, érték: fő

Hát akkor hámozzunk

Az összehasonlítás pedig nem is olyan egyszerű, ha pontosak szeretnénk lenni. Például nem mindegy, hogy a cafetéria benne van-e az elérhető bruttó járandóságban, egyáltalán elárulják-e, mennyi is egy-egy béren kívüli juttatás, vagy mennyi "átlagos" túlórával tupírozzák fel az elérhető legmagasabb javadalmazást, a részmunkaidőkről nem is beszélve. Ezért óvatosan kell bánni az összehasonlításokkal. Sokszínű a különböző juttatások köre, végül mi most csak a fajsúlyosabbakat néztük. A körkép a beosztott boltos, vagy raktáros fizikai munkakörökre irányul.

Mindent állásajánlatot elég macerás lett volna egyenként végigbogarászni, de azért törekedtünk rá. A kiválasztás persze alapjában véletlenszerű volt, de a múlt tapasztalatait azért beleszőttük a válogatásba. Ha rossz helyre nyúltunk, vagy nem nyúltunk valahová, nyugodtan tessék szólni.

Megér egyébként egy fejezetet a munkahelyi légkör fényezése

Hát igen, ez is más most az álláshirdetésekben, mint néhány évvel ezelőtt. Összetartó, stabil csapat, jó hangulat, megértő vezetőség. Jó a csapat, számíthat kollégáira és vezetőire és ők is számítanak Önre. Közvetlen, barátságos kollégák, egymást segítő és támogató közeg. Családias, támogató munkahelyi légkörben dolgozunk. Szeretnénk ha csapatunk kedves, ügyes, vidám (nem dohányzó) hölggyel bővülne. Egy jól összeszokott csapattal várjuk a jelentkezőket.

Ezek után mit számít a bér? Hát azért megnézzük.

Betűrendben azért előtte néhány apróság a mérleg előtt

Aldi

Az Aldi már emelt, mint arra korábban rávilágítottunk, 10-15%-kal nyomta feljebb a beosztott bolti dolgozók keresetét 2018-ban. 15%-ot az eladók, 10%-ot az árufeltöltők kaptak. De hát nagy a pontosság, így a kereseti lehetőségeket forintra mérve adja meg a cég, nem kerek ezresekben. Különböző részmunkaidő hosszok között lehet válogatni, és az álláskereső nyilván összeveti ezeket is. És egy filléres apróság: ha nyolc órára vetítve számol, bizony egy-két forintos különbségek jönnek ki (tehát ha egy négyórás, vagy egy hatórás álláslehetőséget nyolc órára vetítve összehasonlítunk, akár egy forint nyolcvan fillér különbség is kijöhet). Korábban ilyen nem volt, vagy nem vettük észre. És persze forintra kiszámolva adja meg egyes cafetéria juttatások összegét.

Újdonság az Aldinál, hogy feltüntette a tíz éves munkaviszony előnyét, elismerve egy nagyobb juttatással. Nem egyértelmű, hogy a nála eltöltött, vagy bármilyen munkaviszony számít, így a jelentkező vakargathatja a füle tövét. 

Auchan

Már a Gyömrői úti CBA-s áruházába is keres dolgozókat az Auchan, ezek szerint valamit aláírtak már velük.

Lépett egyet az Auchan is abban, hogy most már honlapján a meghirdetett munkakörök egy részénél (a bejegyzés összeállításakor nem mindenütt) feltünteti az induló kereseti lehetőséget, ami próbaidő után havi bruttó 234 ezer forint. Hiába, a munkaerőhiány azért ebbe az irányba lökdösi a cégeket, hiszen az a kevéske álláskereső, ha az internet világában nem kap gyorsan információt, bizony tovább kattint.  Gondolhatnánk ugyanakkor, hogy ahol jobban ég a ház, megadja a bérek összegét. De hát a szakmai körökben legégetőbbnek számító hentesnél, cukrásznál, péknél nem ad meg a cég számszerű kereseti lehetőséget. Egyes munkakörökénél viszont piros betűkkel és aláhúzva hirdeti az egyébként egységesnek tűnő 234 ezer forintot.

Előrelépés az is, hogy most már csoportosítja munkakörönként a munkalehetőségeket, hiába, az áttekinthetőség is számít a munkaerőért vívott ádáz küzdelemben.

Nyilván nem egyformák a bérek az Auchannál sem, ez természetes is. Az Auchan még 2017 novemberétől indította előrehozott minősítéssel a béremelését, most ezt látni a honlapján.  A cég honlapján a sajtószoba rubrikájában a 2017-es közleményeket a bejegyzés írásakor nem tudtuk megnyitni, mert kíváncsiak voltunk, van-e valami friss közlendője a cégnek. Ezért hát elővettük a szakszervezet honlapját, ott még megvolt, hogy az átlagos kereseti lehetőség 247 ezer forint 2017 novemberétől (tehát 2018 elején is). Így a meghirdetett 234 ezer forintos kereseti lehetőség az átlag alatt van.

Lidl

Hát igen, a Lild 2017-ben már hirdetett három órás foglalkoztatási lehetőséget, ilyen ma is van. A munkaszervezés precizitása persze mindenre rátehet egy lapáttal, ez történhetett itt is, hiszen most már két órára is el lehet szegődni a céghez, dolgozni. Így gazdag a munkaidő paletta, 2-től 8 óra időtartamig lehet válogatni. És azért perc alapú a munkaidő elszámolás. Egy óra munkalehetőség lesz-e, arra viszont gondolni sem merünk egyébként.

A Lidl még változatlanul úgy hirdeti állásait, menyivel is emelt 2016 januárja óta, tehát a nagy durranás még várat magára. Nem kizárt, hogy ha majd a CBA-s boltokba keres eladókat, akkor lép majd egyet. Vagy már holnap. Az összeállításunk készítésekor azonban ennek még nem volt nyoma a honlapján. Tehát - feltehetően zömében - a 2017 vége felé is hirdetett bérajánlatait futtatja még.

A Lidl álláshirdetéseinek egyik vetülete, hogy a megadott elérhető havi járandóság tartalmaz egy húsosnak tűnő "utalvány" elszámolást is. Hát ezt most lehámoztuk, a jobb összehasonlíthatóság érdekében (a végén persze visszatesszük az összesenbe, de hát a bér az bér, az utalvány meg utalvány, igaz viszont, hogy mindkettőért lehet vásárolni). Egy kivonás és összeadás az egész. De hát ennek azért az a végeredménye, hogy az utalvány nélküli bérrészhez mérve majdnem húsz (pontosabban 18) százalék az utalványos hányad, nyolc órás foglalkoztatásra vetítve, egy vidéki bolti dolgozó esetében. Hát ez is egy tény, meg persze juttatás is. És van raktári toborzó nap is, bizonyára most ott ég a ház a legjobban. 

Tesco

A Tesco kényszerült a legádázabb bércsatára a szakszervezetek jóvoltából, pedig nem ő volt a legrosszabbul fizető boltos kereskedő (persze, az alkalmazott szíve-joga elégedetlenkedni, bárhol is). Itt is kellett hámozgatni a pontosabb összehasonlítás érdekében, hát majd ezeken is lehet még vitatkozni, helyes-e, vagy nem. Itt főleg a példaként bedobott túlórák nehezítik az összehasonlítást a többiekkel, mert mások erről nem beszélnek. Levettük. Akadnak különbségek a cégnél, nem csak területi alapon, hanem egyes munkakörök között is. De ez így természetes, máshol is így van, csak kevesebbet beszélnek róla. Az induló hat hónappal sem foglalkozunk (próbaidő, vagy ahhoz hasonló mindenütt van).

Úgy tűnik, az online nagyon kell a Tesconak. A bevásárlási munkatársat még csak több túlórás keresettel vonzza, de a kiszállítási munkatárs komoly ráadást kap. A bónusszal sem foglalkozunk, mert nincs kiével összehasonlítani, és nem derül ki, mi után adható (fix, vagy teljesítményfüggő).

Bérlista

A jelenlegi hirdetésekben az előbbiek nyomán szép számmal akadnak homályos sarkok is az összehasonlítás mezején, már ha valaki fillére ki akarja számítani a várható, elérhető járandóságát itt is, meg máshol is. De hát abból kell főzni, ami van. Így például nem mindenki adja meg a cafetéria összegét, vagy például a műszak- és a vasárnapi pótlék nyilván már mindenkinél hozzájön a keresetekhez, a túlóra is (de ez változó, hiszen az végül az egyéni teljesítménytől, meg a főnöktől függ). Létezik egy sor nyilvánosan nem számszerűsített béren kívüli juttatás is (például munkába járás támogatása). Egy viszont valószínű, hogy a nagyláncok adják a legnagyobb béreket, amiben a hazai nagyok némelyike is ott van. Meg egyes kisebb boltok is.

A bért és a cafetériát együtt tekintve, az egyes boltok legmagasabb kereseteit sorba állítva (minden cégtől csak egyet, a legnagyobbat nézve) a sorrend a mai napon a következő:

1. Aldi, 2. Tesco, 3. Lidl

Csak a bért nézve:

1. Aldi, 2. Auchan, 3. Lidl

Hát akkor a bérlista:

 céges honlapok

cég

munkakör

bruttó kereset

cafetéria

összesen

Aldi

bolti eladó

kezdő

272

 12

 

 284

 

bolti eladó tíz év munkaviszonnyal

352

12

364

 

árufeltöltő

kezdő

192

 7

199 

 

árufeltöltő tíz év munkaviszonnyal

248

7

255

 

raktári dolgozó kezdő (hűtőraktár)

272

13

285

 

raktári dolgozó tíz év munkaviszonnyal (hűtőraktár)

313

13

326

Auchan

áruházi dolgozó

induló

 234

 .

 .

 

áruházi dolgozó

átlag

 247

 .

 .

 Lidl

bolti dolgozó Budapest

230

38

 268

 

vidék

209

38

247

 

raktári dolgozó Csepel

242

38

280

 Tesco

áruházi dolgozó

197

12

209 

 

áruházi dolgozó (területi bérkiegészítéssel)

213

12

225

 

pék dagasztó

217

12

229 

 

pék dagasztó (területi bérkiegészítéssel)

233

12

245

 

webáruház kiszállítási munkatárs

230

58

288

Érték: ezer forint

És az apróhirdetések mezeje, ami beláthatatlan, így csak mazsolázni lehet belőle. Természetesen ezek 2018-as hirdetések, élelmiszerboltokban. A túlnyomó többség nem mond bért. Néhány véletlenszerű példa (nem érdemes kérdezősködni, ezt találtuk a hirdetésekben, mi is tudjuk, sejtjük, de azért hozzá lehet fűzni):

online hirdetési portálok

munkakör: eladó, pénztáros

bruttó kereset

Spar Market Budapest

190

Spar Budapest

260

Reál ABC Budapest

170

Reál ABC Budapest

240

Piaci zöldséges Budapest

260

Piaci élelmiszerbolt Budapest

260

Coop Miskolc

161

Non-stop Budapest

300

Pékség Budapest

270

Élelmiszerbolt Kecskemét

160

Coop Hajdú-Bihar

161

CBA Pest megye

183

Érték: ezer forint

Forrás: Blokkk