Karácsonyi pénzt kapnak a vasutasok: a napokban összesen mintegy 37 ezer dolgozó számíthat 20 és 40 ezer forintos „pulykapénzre”. Az ágazatban az év eleji átlag 13 százalékos béremelés mellett év közben tovább növekedett a jövedelem, a létszámhiány viszont nem csökkent. A jövő évi bértárgyalások várhatóan januárban kezdődnek – közölte a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) – írja a napi.hu.

A mintegy 12 ezer aktív tagot tömörítő VSZ 2015-ös követeléseiből mára több fontos tétel is teljesült, ennek hatására javultak a munkakörülmények és a vártnál jobban növekedett a jövedelem.

Megkezdődött a bérfelzárkóztatási program, amelynek következtében 13 százaléknak megfelelő bértömeg bekerült az alapbérbe, s a szakszervezet nyomására 2,5 százalékról 3 százalékra növelte a munkáltató az önkéntes nyugdíjpénztári támogatást - sorolja az eredményeket az elnök hozzátéve, hogy a társaságoknál a kollektív szerződésekbe foglalt elemek mértékének emelésével is növekedett a munkavállalók jövedelme.

 

A kedvező változások között említik a törzsgárda rendszer bevezetését, amelynek hatására a vállalatcsoporton belül idén a dolgozók egyharmada kapott, a következő két évben pedig a többi munkavállaló is kap a munkaviszonyban töltött éveinek megfelelő mértékű anyagi elismerést. A szakszervezeteknek sikerült megőrizniük a cafeteria-juttatás mértékét, amely dolgozónként 271 ezer forint, plusz 92 ezer forint értékű SZÉP-kártya csomag.

A VSZ az év kiemelkedő szakszervezeti eredményei között tartja számon a szintén a kiáltványukban követelt életpálya modellbe illeszkedő tarifatáblázat bevezetését, amely több mint 10 ezer vasutas számára jelentett további alapbér-emelést. A kiemelt munkakörben dolgozók - ezernél több alkalmazott - bérét pedig szeptemberben rendezték visszamenőleg.

Ez is szakszervezeti eredmény, mint ahogy az év végi "pulykapénz" is, amely a MÁV-HÉV-nél és a Záhony-Portnál dolgozóknak egyszeri 20 ezer, a csoport többi vállalatánál pedig 40 ezer forintot jelent - szögezi le az elnök. A létszámhiány azonban annak ellenére sem csökkent látványosan, hogy az úgynevezett ajánlási program keretében 35 ezer forintot kap minden régi dolgozó, aki egy újat hoz a céghez. A MÁV-csoport továbbra is több száz új jelentkezőt tudna azonnal foglalkoztatni - mondta.

A munkáltatóval korábban kötött három évre szóló 30 százalékos megállapodás mentén januárban kezdenek egyezkedni a cégvezetéssel. Meleg János bízik benne, hogy a tárgyalások olyan eredménnyel zárulnak majd, amelynek hatására nemcsak a régi dolgozóknak sikerül hosszú időre szóló létbiztonságot teremteni a cégnél, hanem újakat is meg lehet nyerni a vasút számára.

Forrás: napi.hu