A BKV egyik szakszervezete szerint a cég havi bruttó 400 ezer forintért toboroz járművezetőket, ami bérfeszültséghez vezetett. A cég dolgozói közül többen a felmondásukat fontolgatják – írja a Világgazdaság.

 Bombaként robbant a hír a BKV Zrt. dolgozói körében: szórólapokon, havi bruttó 400 ezer forintért toboroz járművezetőket a cég. A régiek közül néhányan már most a felmondásukat fontolgatják, mert az ő pénzük nem éri el ezt a szintet – írja közleményében az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ).

Nemes Gábor, az EKSZ elnöke

 A fizetés mértékével nincsen semmi gond – véli Nemes Gábor az EKSZ elnöke -, hiszen a létszámhiánnyal küzdő, metrópótlás előtt álló BKV-nak úgy kell minden új járművezető, mint egy falat kenyér. Az viszont súlyos probléma, hogy a régiek egy részének nincs ekkora fizetése, s ez már most, alig néhány nappal a szórólap megjelenése után érezhető feszültséget okoz – fűzte hozzá. Az érintett járművezetők a szakember szerint ezért azt hangoztatják, hogy ha az ő pénzüket nem emeli meg a cég az újak szintjére, akkor felmondanak.

Márpedig néhány tucat járművezető távozása felérne egy kisebb katasztrófával a cégnél, hiszen még ezzel a mézesmadzagnak is beillő bérrel sem sikerül annyi járművezetőt a céghez csábítani, amennyivel nyugodtan készülhetnének a plusz feladatokkal járó metrópótlásra.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet aggasztónak tartja a helyzetet, s azt, hogy a hír napról, napra nagyobb feszültséget okoz a munkavállalók körében. Ezért levélben kérték Bolla Tibor vezérigazgatótól, hogy közölje, mennyi régi dolgozónak van még 400 ezer forint alatt a havi bére. A szakszervezet egyben felszólítja a vezetőt, hogy sürgősen szüntesse meg a kritikus bérkülönbséget, mert az érintett sofőrök távozása tragikus következményekkel járhat.

Forrás: Világgazdaság