Az OECD frissítette az adóék statisztikáit. Az ábra leegyszerűsítve azt mutatja meg, hogy az adott országban a munkaadó által a munkaerőre fordított teljes összeg hány százaléka megy az államhoz és hány százaléka marad a munkavállalónál. Az élen Belgium, ahol az állam 100 egység munkaerőköltségből 54-et nyúl le és csak 46 marad a munkavállalónál, a másik véglet Chile, ahol 100 egységből 93 (!) marad és csak 7-et vesz el az állam – olvasható az alapblog.hu-n.

Régiós összehasonlításban a magyar elvonási szint a legmagasabb, itt 48-at vesz el az állam 100-ból, szemben mondjuk a lengyel 36-tal: ebből (is) érthető, miért alacsonyabbak a magyarországi bérek, mint a régió más országaiban, egy befektető szemszögéből ugyanakkora nettó bért itt kifizetni sokkal többe kerül, tehát ha ugyanakkora nettó bérek lennének/lesznek, akkor többe kerül itt termeltetni és ezért inkább érdemes máshova vinni a termelést, ahol kisebbek az elvonások. Nem a munkaadót kell szidni, hogy a magyar bér miért alacsonyabb, mint a szlovák–cseh–lengyel stb., hanem az államot, ami az átlagnál nagyobb elvonással megdrágítja a munkaerőt és egyúttal korlátozza is a bérszínvonal potenciális emelkedését. Pedig 10%-os éves ütemű piaci béremelkedésnél egy csomó lóvé hullik az ölébe, tulajdonképpen felezitek vele a béred emelkedését, és volna miből csökkentenie a munkára rakódó terheket. Ehelyett ugye.

Forrás: alapblog.hu