A múlt heti sztrájk után csütörtökön már második alkalommal tárgyalt a belügyi tárca az önkormányzati tisztviselők bérköveteléseiről a szakszervezetekkel, azonban a kormány egyelőre nem tett ajánlatot, így nem haladtak előre az egyeztetések - derül ki az MKKSZ összefoglalójából.

Az önkormányzati tisztviselők és munkatársaik béremeléséért tavaly kettő, idén július 17-én pedig ismét országos kihatású sztrájkot - amelynek keretében ötezernél több tisztviselő és műszaki, gazdasági segítő, több mint 100 polgármesteri hivatalban két órára letette a munkát - szervező MKKSZ tárgyalódelegációja július 27-én folytathatta a 14-én megkezdett bértárgyalásokat.

A Magyar Köztósztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) adatai szerint a 900 hivatalban dolgozó 17 282 ember kilenc éve nem kapott semmilyen béremelést.

Pogácsás Tibor BM-államtitkár szerint a kormány érzékeli, hogy az önkormányzati dolgozók helyzetén javítani kell. A kabinet folytatni kívánja az egyeztetést, és a tárca képviselői remélik, hogy augusztus 24-ig, az első kormányülésig lehet eredményre jutni.

Végtelenül sajnáljuk, hogy a kormány a csütörtöki tárgyaláson nem tett javaslatot, reméljük legközelebb már azt tudjuk megvitatni. E nélkül a tárgyalás meddő, mert nincs mit egyeztetni - fogalmazott Boros Péterné, az MKKSZ elnöke.

A tárgyalás végén Boros Péterné úgy vélte, hogy  megoldásnak el kell érnie az átlagosan 48 ezer forintos nagyságrendű illetményalap mértékét, és garanciálisnak kell lennie minden dolgozóra nézve, előrébb kell lépni a kollektív szerződéses rendszer felé, és a követelések követelte a Közigazgatás napja törvénybe foglalását is.

Forrás: napi.hu