Márciusban a bruttó átlagkereset 298 300 forint volt, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–márciusban a bruttó átlagkereset 281 900 forint volt. Az év első három hó­nap­já­ban a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 11,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához vi­­szo­nyítva - olvasható a KSH mai jelentésben.

 A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő kereset­rendezések voltak hatással.

2017. márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 298 300 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 198 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 206 300 forintra becsülhető. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 12,8 százalékkkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Az első három hónap átlagában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 281 900 forint volt. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (540 900 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (176 500 forint).

A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 106 ezer fő - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9400, illetve 8700 forint.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 187 400 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 195 300 forintra becsülhető.

A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 295 300 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,5 százalék volt.

A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 11,0 százalékkal nőtt egy év alatt. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,6 százalékos növekedése mellett a reálkereset 8,2 százalékkal emelkedett. A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek a bruttó átlagkereseteknél nagyobb mértékben, 11, százalékkal nőttek.

A munkajövedelem 11,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - írja a KDH.

Forrás: napi.hu