Amerikától Kambodzsáig tiltakoznak a szebbik nem képviselői amiatt, hogy mind a munkahelyen, mind otthon sokan lebecsülik őket – olvasható a Gépnarancs oldalán.

Franciaországban 15 óra 40 perckor lépnek sztrájkba a nők, az ellen tiltakozva, hogy a béreik átlagosan 26 százalékkal alacsonyabbak, mint a férfiaké. Az USA-ban a Women’s March mozgalom a fő szervező. Ők voltak azok, akik Trump beiktatásának másnapján január 21-én óriási tüntetéseket szerveztek az új amerikai elnök ellen, aki gúnyosan nyilatkozott a női jogok védelmezőiről.

Feminista náciknak gúnyolják a női aktivistákat – nyilatkozta a párizsi Le Monde-nak Klementyna Suchanow, aki Lengyelországban a fő szervezők közé tartozik. Már Lengyelországban sem ritka az ilyen kifejezés használata, amióta tüntetéseket szerveztek a szigorú abortusz törvény miatt. Lengyelországban a szélsőjobb ismert arról, hogy megvetően nyilatkozik a nők jogairól: egyik képviselőjük az Európai Parlamentben nyíltan beszélt arról, hogy a nők joggal kapnak kisebb fizetést hiszen kisebbek, gyengébbek és butábbak a férfiaknál. Maga az Európai Parlament elnöke jelezte: vizsgálat indult a nőket nyíltan lebecsülő képviselő ellen.

Az „Egy nap nők nélkül” mozgalom 1975-ben, Izlandon kezdődött. Akkor a szebbik nem tagjainak több, mint 90 százaléka leállt, hogy felvonuljon a fővárosban Reykjavíkban. A kettős műszak ellen tiltakoztak. Az ellen, hogy nem csak a munkahelyen, de otthon is rájuk vár a munka nagy része, és ezért kisebb elismerést kapnak, mint a férfiak! Azóta nagyot fordult a világ: Izlandon éppúgy, mint a skandináv országokban, a női egyenjogúság igen messze haladt előre. Most viszont sok országban attól tartanak, hogy visszafordul ez a folyamat. Ezért tiltakoznak a nők több mint 50 országban Amerikától Kambodzsáig a nemzetközi nőnapon.

Forrás: gepnarancs.hu