Minden eddiginél súlyosabb veszély fenyegeti a civil szférát, amely az utolsó, ami még betöltheti Magyarországon a fékek és ellensúlyok szerepét - véli a Tanítanék Mozgalom, amely demonstrációra hívta az ország jövőjéért aggódókat. Bemutatták alternatív miniszterjelöltjüket: Csinost, a szamarat – olvasható a HVG-ben.

16 óra körül még elég foghíjas tömeg várta a hvg.hu tudósítója szerint a felszólalókat, de folyamatosan érkeztek az emberek, a rendezvény végére a Kossuth tér kétharamada megtelt. Volt kint két momentumos stand, gyűjtik az olimpiai népszavazás melletti aláírásokat, sőt az LMP is kihasználta az alkalmat ugyanerre.

Az első felszólaló Törley Katalin volt, aki azt mondja, a kormány megtámadta a Tanítanékot és a Történelemtanárok egyesületét. „El akarnak minket takarítani, ahelyett hogy a havat takarítottál volna el”.

Majd Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány vezetőjét  szólították a színpadra, aki ”pontosan tudja, milyen ha a kormány a civileket vegzálja”. Ő azt gondolja, hogy azért politizálnak a civiliek, mert az „mindenkinek alapvető joga, ezáltal mennek előre a dolgok”. Szerinte ez egy demokratikusan működő kormánynak is érdeke. Azt reméli, hogy az elmúlt évek eseményei egyre több embert ébresztenek rá a társadalmi ügyek fontosságára.

Úgy véli, a civil szervezetek támogatói nem mondjhaták meg a szervezeteknek, mit csináljanak a pénzért cserébe. „A civil társadalmat nem lehet kitakarítani” - jelentette ki.”

Egyértelművé kell tenni: ha egyetlen civil szervezetet támadnak, akkor az összeset támadják” - tette hozzá.

A jelen mocsara

A demonstráción szót kepott Szentesi Kálmán is, aki nyílt levélben kérte vissza befizetett adóját, mert szerinte az állam nem arra fordítja a közpénzt, amire kellene. „A jelen egy mocsárba mutat, ami néhány csókost leszámítva mindenkit elnyel majd” - kezdte a beszédét. Majd kifejtette, joga van állampolgárként elmondania, ha valami nem tetszik, ezért is írta meg a levelét a NAV-nak. Szerinte az adó befizetésének megtagadása a polgári engetlenség klasszikus formája.

Szerinte sokan fogják követni a példáját. „Ha én vagyok a csaló, akkor mit lehet mondani a Tao-pénzekre és az MNB alapítványok esetéte?!” Kijelentette, be fogja perelni a magyar államot. Hogy pontosan milyen pontok alapján, az nem derült ki. „Nem azért perelek, hogy megnyerjem, hanem hogy megmutassam, mi vagyunk hatalmon.”

Szert Boglárka, akit kirúgtak az Antall József Tudásközpontból, mert megvédte egy olimpiaellenes lájk miatt meghurcolt kollégáját, Bibót idézte: „demokratának lenni annyit tesz hogy nem félni”, és kifejtette, ha egy embert a munkahelyén megaláznak, az túlmegy minden határon.

A „vendégelőadók” után jöttek a Tanítanék képviselői. Pilz Olivér arra emlékeztett, hogy több mint egy éve, Miskolcról indult el a tiltakozáshullám, majd felidézte ennek állomásiat. Törley Katalin azt mindenképp nagy eredménynek tekinti, hogy a Tanítanék nyomán a közbeszéd fontos elemévé emelkedett az oktatás témája. Ugyanakkor - mint mondja - az oktatás ezer szállal kötődik más társadalmi problémákhoz is.

Pilz Olivér, Sulyok Blanka és Törley Katalin felváltva beszéltek, sorolták mi volt eddig: vitára hívás, Palkovics László felmondólevelének megírása stb. Bár a helyettes államtitkár leváltásáról Pilz megjegyezte:  ő  csak „egy végrehajtó, a fejétől bűzlik a hal”. Szerinte az a probléma hogy a kormány csak az erőből ért. Némi önkritikával azt is hozzáteszi, a Tanítanék sem elég szervezett.

Később Balog Zoltán került terítékre. Szerintük a miniszter egyáltalán nem ért az oktatáshoz. Felidézték, hogy amikor szegény gyerekeket vitt a Hiltonba vacsorázni, akkor azt kérdezte tőlük, jól esik-e nekik hogy sokat fényképezik őket. Felrótták neki, hogy 2010-ben még védte a civileket, most viszont nem szólal fel az érdekükben.

Ezután bemutatták a Tanítanék miniszterjelöltjét: egy szamarat. Fel is vittek a színpadra egy élő, Csinos névre hallgató állatot. Mint mondták, a szamár legalább őszinte és romlatlan. Megkérdezték tőle, mit jelent az, hogy funkcionális analfabéta. Csinos nem válaszolt (nem úgy mint Balog Zoltán egy bizottsági ülésen, ahol lövése nem volt e fogalomról). „Legalább a szamár hallgat.”

A Tanítanék felajánlotta jogi segítségét az idén a szakgimnáziumokban érettségiző diákoknak, akiknek hirtelen megváltoztatták a vizsgaszabályaikat.
„Vegyül észre, vannak jogaink az állami önkénnyel szemben” - mondta Deák Dániel, a Civil Közoktatási Platform önkéntes jogi szakértője.

Miklósi László, a Történelemtanárok Egylete elnöke azt a szakmai hibáktól hemzsegő állami történelematlaszt emlegeti, amelyet használniuk kell a diákoknak az érettségin. Felhívta a figyemet az ezt ellenző petícióra.

Pilz Olivér végül még kifejtette: „lehet a Tanítanék a kalapács feje, de a társadalomnak kell lennie a karnak”.  Vagyis, ha a civileket nem érdeklik ezel a társadalmi ügyek, akkor nem történil semmi.

Törley Katalin zárta az eseményt, mint mondta, megkezdik a társadalmi egyeztetést a Kockás Könyvről. „A rendezvénynek vége, menjetek haza és cselekedjetek!”

Ezt a cselekvést sokan az olimpiáról szóló népszavazás melletti kiállással kezdték: hosszú sorok álltak a standok előtt a rendezvény végén.

„Ők tüntetnek, mi cselekszünk”

A kormány még a tüntetés előtt kiadott közleményt a Tanítanékról, azt írják, hogy amíg ők tüntetnek, a kormány cselekszik. Palkovics László oktatási államtitkár pedig úgy nyilatkozott továbbra is várják a Tanítanék képviselőit a Köznevelési Kerekasztal mellé.

Az eredetileg február 1-jére meghirdetett, majd az időjárás miatt vasárnapra halasztott rendezvény meghívójában hangsúlyozzák, hogy „most a Tanítanék Mozgalmon a sor, hogy magát megvédve, a magyar civileket és civil szervezeteket is védje. Mi, magyar állampolgárok egyenként és egyesülve civilek vagyunk, és büszkék vagyunk rá! Jogunkban áll közélettel foglalkozni, politizálni, számon kérni mindazokat, akik a gyermekeink és az ország jövőjét veszélyeztetik!”

„Nincs hová hátrálnunk, most kell megmutatnunk, hogy minket nem lehet egyszerűen eltakarítani” – írják. A rendezvény e mellett a közoktatásról is szól. A Tanítanék azt követeli, hogy mondjon le Balog Zoltán, hogy állítsanak fel egy önálló oktatási minisztériumot, és hogy kezdjék el egy új közoktatási törvény kidolgozását a Kockás Könyv alapján.

Forrás: HVG