Nem zárom ki a lehetőségét – így reagált a Magyar Nemzetnek Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke arra, hogy elképzelhető-e, hogy újabb sztrájk jön a közeljövőben az oktatási rendszer állapota miatt.

Mendrey a Magyar Nemzet hétfői cikkeire utalva felidézte: a kafetériát feltehetően elveszik az iskolai dolgozóktól az intézmények államosítása miatt, ráadásul a pedagógusi bérek minimálbérhez való kötésének eltörlése miatt havonta több tízezer forintot húznak ki a tanárok zsebéből. Ezért „semmit sem tart lehetetlennek”. Már csak azért sem, mert a pedagógusok tavaszi tüntetéseinek fő követelései közül – például a tankötelezettség korhatárának visszaemelése 16-ról 18 éves korra – meglátása szerint semmi sem teljesült. „Okunk nincsen hátradőlni” – tette hozzá.

A PDSZ ugyanakkor egyelőre csak szolidaritási sztrájkot tervez, hogy kiálljon a szociális szférában dolgozók mellett. Az országos akciót eredetileg a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) jelentette be december 5-ére. Céljuk elérni, hogy november 12-e, a szociális munka napja fizetett munkaszüneti nap legyen és hogy január elsejétől 30 százalékkal nőjön az ágazatban dolgozók keresete. Arra is felhívták a figyelmet, a szociális területen már most is nagy a regisztrált munkaerőhiány, az alacsony keresetek miatt pedig egyre nehezebb munkavállalókat találni, így munkatársaik napi 10-12 órát dolgoznak, miközben a felelősség és a teher egyre nagyobb rajtuk.

Ezzel összhangban Mendrey is arról beszélt hétfői sajtótájékoztatóján: „lehetetlen munka- és bérkörülmények” vannak a szférában. Emellett azt is szeretnék megmutatni az országnak, hogy „nem sikerül kiölni a magyar emberekből, a szakszervezetekből, a munkavállalókból az együttérzést”. A PDSZ vezetője a Magyar Nemzetnek kifejtette, fel fogja venni a kapcsolatot más szakszervezetekkel, illetve pedagógusokhoz kötődő civil mozgalmakkal, hogy őket is a decemberi sztrájkhoz történő csatlakozásra buzdítsa. Arra, hogy hány sztrájkban résztvevő kollégára számít, egyelőre nem tudott válaszolni, miután a PDSZ kezdeményezése még friss. A szakszervezet ugyanakkor már elküldte tájékoztatását a szolidaritási sztrájkról az illetékes minisztériumoknak, illetve a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak, így most várják időpontjavaslatukat az egyeztetésre. Felvetésünkre, hogy mit tesznek akkor, ha a kormányzat részéről erre nem érkezik reakció, úgy válaszolt: egyelőre szeretnék kivárni, mi történik.

Legutóbb egyébként a szociális dolgozók voltak szolidárisak a pedagógusokkal, csatlakozva az április 20-ai országos sztrájkjukhoz. Az ágazat dolgozóinak nehéz helyzetét mutatja, hogy a mintegy 93 ezer embert magába foglaló ágazatban az átlagfizetés 2014-ben alig volt több, mint nettó 69 ezer forint.

Forrás: mno.hu