Hat órakor megtelt a Kossuth tér azon a virrasztással kísért, hajnalig tartó demonstráción, amelyet a fekete ruhás ápolónők mozgalmának a vezéralakja, Sándor Mária hirdetett meg a Semmelweis-napra az egészségügyi dolgozók helyzetének javításáért – írja a Népszabadság.

A szervezők kétezer papírszéket osztottak ki a Kossuth téren, amelyek már a tüntetés kezdetekor mind foglaltak voltak. Sokan ácsorognak, a metróból folyamatosan érkeznek az emberek. A legtöbb tüntetőt egyébként hét órára várják, a kórházakban ugyanis ekkor váltanak az ápolónők.

A védőnők egységes formaruhában, fekete pólóban jelentek meg, rajta egy keresztszalaggal, rajta a felirattal: Védőnő vagyok. A tömegben feltűnt két volt MSZP-s egészségügyi miniszter: Kökény Mihály és Csehák Judit is. A transzparensek többsége az egészségüggyel foglalkozik:

„Az egészség érték, a fizetés mérték”, „Kenyeret, nem morzsát!”, de akad politikai kiszólás is, egy idősebb úr a Quaestor-botrány főszereplőjét, Tarsoly Csabát, Orbán Viktort és Lázár Jánost helyezte el egy plakáton a kísérő felirattal: „Terhesen, bűnben fogant testvérek.”

Néhol feltűnik egy-egy EU-zászló, és az orvosi egyetemek szakszervezeteinek lobogói is.

A demonstráción egy perc néma csönddel emlékeztek meg a péntek délután a Hortobágyon elhunyt tűzszerészekről. Ezt követően Kiss László ápoló szólalt fel, felelevenítve az egészségügyben dolgozók eddigi tiltakozó akcióit. 

„Van még valaki, akihez nem jutott el a hangunk; aki azt gondolja, hogy minden rendben van?” – tette fel a kérdést Kiss László.

A demonstráció szombat reggelig tart. Sándor Mária korábban lapunknak hangsúlyozta, hogy a tüntetésük nem politikai rendezvény.

Este nyolc órától többek között Dés László zenész, Parti Nagy Lajos költő, Grecsó Krisztián író, Danics Dóra énekes és Kollár-Klemencz László zenész lép fel, este 11-től pedig a PaDöDő együttes zenél.

Éjjel egy órától kerekasztal köré várnak a szervezők orvosokat, nővéreket, egészségügyi szakpolitikusokat. Ott lesz mások mellett Csehák Judit, Weltner János, Donáth Ferenc, Kincses Gyula, Kökény Mihály, László Imre és Hegedűs Zsolt.

Forrás: Népszabadság