Galló Istvánné nem úgy látja, hogy a kormány komolyan venné a Pedagógusok Szakszervezetét, de még a saját kerekasztaluk javaslatait is lazán kezeli. A nagy évzáró tüntetés szervezéséből kiveszik a részüket, de a tiltakozás új módjain gondolkoznak, mert szerintük az oktatási rendszer jelenleg minden abban részt vevőt kizsigerel – olvasható a Népszabadságban.
– Hogyan élte meg az elmúlt, az oktatás szempontjából elég zűrös időszakot?
– Talán nem köztudott, hogy a tiltakozás nem a Herman Ottó Gimnázium levelével kezdődött el, de az ahhoz csatlakozó tömeg nagyon felerősítette. A Pedagógusok Szakszervezete tavaly november 21-én, egy nappal a magyar közoktatás napja előtt rendezett egy fórumot annak apropóján, hogy Czunyiné Bertalan Judit (akkori államtitkár – a szerk.) úgy nyilatkozott, iskolalátogatásai során azt tapasztalta, nagyon jó a hangulat, és nagyon jól érzik magukat a kollégák.
A fórumon annak akartunk teret adni, hogy kiderüljön, nem minden pedagógus érzi ilyen jól magát, és persze arról is beszéltünk, hogy a gyermekek hogy érzik magukat ebben az oktatási rendszerben.
– Lett ennek folytatása?
– Küldtünk egy levelet Orbán Viktornak, hogy nagyon nagy a baj. Az óraadó tanárok nem kaptak fizetést, az érettségi vizsgadíjakat sem fizették ki, a Klik nem állta az utazási költségtérítést. Átszakadt a fal, az emberek ki mertek állni a nyilvánosság elé, és elmondták, hogy a Klikkel nagyon súlyos problémák vannak, rosszul működnek az intézmények. Tehát nem egyedi esetekről van szó.
– Jött válasz?
– Természetesen nem a miniszterelnök válaszolt, hanem Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár. Ezután nem sokkal ülésezett a PSZ kongresszusa, ahol három dokumentumot fogadtunk el: egy helyzetelemzést, ennek egy mellékletét, amelyben jeleztük a problémákat, és megoldási javaslatokat is adtunk. Valamint egy határozatot, amely az elnöknek azt az utasítást adta, hogy azonnal kezdeményezzen a kormánnyal tárgyalásokat, s ha ezek nem vezetnek eredményre, akkor először utcai demonstrációkat, majd sztrájkot szervezzen.
– Hogy jutottak el a sztrájkig?
– A sztrájkbizottság januárban kezdett tárgyalni. Fontos hangsúlyozni, hogy a szakszervezetek nemcsak követeléseket, hanem megoldási javaslatokat is elővezettek. A januári tárgyalások abszolút semmi eredményt nem hoztak, ezért beszéltem Balog Zoltánnal, hogy ez így nem fog menni, mert a tárgyalópartnernek nincs megegyezési felhatalmazása. A miniszter szavaiból az derült ki, a kormány érzékeli a problémákat, de nem kíván nagyobb változtatásokat. Ekkor döntöttünk úgy, hogy február 13-án megtartjuk a tüntetést, ami aztán esernyős tüntetésként híresült el. Természetes volt, hogy ide a civil szereplőket is meghívjuk.
– A tüntetés változtatott bármin?
– Történt egy államtitkárcsere, ekkortól Palkovics László vezette a tárgyalásokat, amelyek felgyorsultak. A sztrájkbizottság 25 pontjából megközelítőleg 20-ban megállapodás közeli állapotba jutottunk. Néhány kérdésben a kormányoldal tántoríthatatlanul ragaszkodott az álláspontjához. Ilyen volt az intézmények állami fenntartása, a pedagógusok kötelező óraszámának kérdése, a tankönyvpiac megnyitásának ellenzése. Eközben zajlottak a Tanítanék mozgalom tiltakozó akciói, amelyekben a PSZ is igyekezett részt venni. Végül a tárgyalások megrekedésekor döntöttünk úgy, hogy április 20-ra országos sztrájkot hirdetünk, amivel erősíthetjük a tárgyalási pozíciónkat.
– Ön szerint jól sült el a sztrájk?
– A sztrájktörvény majdhogynem lehetetlenné teszi a törvényes munkabeszüntetést, mert a még elégséges szolgáltatásról meg kell állapodni. Itt egy diktátumot szabott a kormány, előre megüzente, hogy minden intézményt ki kell nyitni és fogadni kell a gyerekeket. Az nem sztrájk, ha a pedagógus ugyanúgy felügyel a gyerekre! Az is nehezítette a sztrájk szervezését, hogy sok helyütt, különösen vidéken, intézményvezetők, tankerületi vezetők és polgármesterek komolyan fenyegették a szervezőket. Van, ahol állásvesztéssel fenyegették a sztrájkolni akarókat, máshol a pedagógusok felelősségének mondták, hogy a jövőben kap-e támogatásokat az önkormányzat. Egy ilyen légkörben élt több mint 25 ezer ember a törvény adta jogaival, ezt mindenféleképpen sikeres sztrájknak tartom.
– Eredményesnek is?
– A sztrájkot követő tárgyalásokon azt tapasztaltuk: a kormány azt a következtetést vonta le, hogy a pedagógusok többsége elégedett a helyzettel, mert csak minden ötödik vett részt a sztrájkban. Ha a kormány kíváncsi lett volna a szakszervezeti követelések valós támogatottságára, akkor nem avatkozott volna bele a szervezésbe.
Becsapták magukat és hátradőltek, hogy nincs is olyan nagy baj! Ugyanakkor figyelmen kívül hagyták azt, hogy hány szülő nem vitte aznap a gyerekét iskolába, ez több százezer választópolgár! Végezetül az államtitkárság átadta nekünk a köznevelési törvény tervezetét, szinte egy időben azzal, hogy a Parlament elé terjesztették. Ebbe nem kerültek bele azok a pontok, amelyekben korábban megegyeztünk.
– Becsapták önöket?
– Nem mondtam olyat, hogy becsaptak minket, az újságírók adtak ilyen címeket. Azt nyilatkoztam, hogy a törvényben nem jelentek meg azok a változtatások, amelyekben megállapodtunk. Az állami fenntartás és a központosítás kérdésében nem akartak engedni, ami érthető. Ha meghátrálnak, azzal beismerik, hogy kudarc, amit 2013-tól végrehajtottak. Most azzal, hogy mintegy 2800 intézmény üzemeltetését is elveszik az önkormányzatoktól, tovább mennek ezen az úton. Szakmai nonszensz Lázár János indoklása, hogy a vegyes rendszert azért kell felszámolni, mert ez a hibás a diákok romló eredményeiért.
– Rétvári Bence márciusban mégis azt mondta, megszűnik a Klik.
– Ez egyszerű kommunikációs fogás volt, azok megnyugtatására, akik annyit tudnak az ügyről, hogy a Klik a fő probléma. Most nem Klik lesz, hanem 58 kis Klik, de a koncepció nem változik. Nem az állami fenntartással van baj, bár hosszú távon az lenne a megoldás, hogy az önkormányzatokat kellene olyan helyzetbe hozni, hogy szakmailag és financiálisan is képesek legyenek intézményeket fenntartani. Az állami feladatvállalás abban is megtestesülhet, hogy biztonságos körülményeket teremtenek anélkül, hogy magukhoz vonnák a feladatokat.
– Azzal érvelt a kormány, hogy kis településeken ez iskolabezárásokhoz vezetne.
Ha a kisebb önkormányzatok erre képtelenek, akkor önkormányzati társulásokban kell gondolkozni. Az az ígéret – ami miatt sok pedagógus elhitte, hogy a Klik-rendszer egy jó konstrukció lesz –, hogy a szegényebb iskolákat állami finanszírozással felhozzák a gazdagabb önkormányzati iskolák szintjére, a gyakorlatban nem így valósult meg. Sőt, a jobb helyzetű önkormányzatok és iskoláik kerültek egyre rosszabb helyzetbe az állami fenntartás miatt, ugyanis sokszor a saját zsebükbe kellett nyúlniuk.
– Ha Lázár János téved, akkor hol van a hiba? Mitől romlanak az eredmények?
A tanulói teljesítmény romlása annak a számlájára írható, hogy túlterheltek pedagógusok, a mennyisége miatt megtanulhatatlan a Nemzeti alaptanterv, ennek köszönhetően a gyerekeknek nem jut idejük gyakorlásra.
– Mi a megoldás?
– Nem tartanánk ördögtől valónak, ha heti öt testnevelés óra helyett három lenne. A hit- és erkölcstanóra megszüntetése is egy felszabaduló órát jelentene. Ez így összesen három tanóra csökkenés. A hittanórát fakultatívan meg lehetne oldani, mint korábban, az erkölcsi nevelés pedig nem korlátozódhat egy órára. Nem normális dolog, hogy egy első osztályosnak napi 5-6 órája van, és az sem, hogy egy tizedikesnek több órája van, mint amennyit egy felnőtt dolgozik.
– Mínusz három óra nem túl szolid javaslat?
– Az első öt pontunk mind a tanulókról szól. A kötelező egész napos iskola, a 16 évre levitt korhatár, a tananyag mennyisége, mind olyan dolgok, amelyek hátrányosan érintik a gyerekeket. A Köznevelési Kerekasztal munkacsoportjai is azt erősítették meg, hogy a NAT-ot korszerűsíteni kell.
– A Köznevelési Kerekasztalon mindig kiteszik az Ön névtábláját és üresen hagynak egy helyet. Továbbra sem szeretne beülni?
– A PSZ az első pillanattól nem vett részt a kerekasztal munkájában, mert egy sztrájkbizottságban voltunk benne. A kerekasztalban résztvevők meghívásos alapon kerültek oda, nem szervezetek delegálták őket és nem is fedik le a közoktatásban érintettek ügyét. A sztrájkbizottsággal az egyeztetést viszont törvény írja elő, nem egy kegy, hogy tárgyal velünk a kormány. A kerekasztal olyan műfaj, hogy ott senki nem köthet megállapodást a kormánnyal, mert nincs felhatalmazása, azaz nem legitim.
– A kormány mégis a kerekasztalra hivatkozik folyamatosan.
– Jó lenne, ha a kormány meghallaná azoknak is a szavát, akik jóhiszeműen ültek be oda és egyre markánsabban fogalmazzák meg csalódottságukat, mert figyelmen kívül hagyják a javaslataikat. A kormány által tett javaslatokat viszont úgy közvetítik a közvéleménynek, hogy ezeket a kerekasztal támogatja. Ez nem minden esetben van így.
– Mintha már minden lehetőséget kimerítettek volna a tüntetéstől a sztrájkig, hogy a kormány fülébe juttassák az elégedetlen hangokat.
– Még nem vagyunk a lehetőségek végén. Egy szakszervezet mozgástere korlátozottabb, mint egy civil szervezeté. Lehet aláírást gyűjteni, tüntetni, sztrájkot szervezni, de van a tarsolyunkban más is. Június 27-28-án a PSZ Országos Vezetőségének rendkívüli kihelyezett ülésén fogjuk levonni a tapasztalatokat és döntünk a folytatásról. A civil szervezetek nagyon fontos munkát végeznek, velük össze kell hangolni a további lépéseket.
– Jól megy az összehangolás?
– Meg kell tanulnunk egymással együttműködni. A célok egyformák, a döntéshozatali mechanizmus egy szakszervezetnél nehézkesebb, a civilek ezért sokkal rugalmasabbak, jobban tudnak reagálni bizonyos dolgokra. A szakszervezet viszont lefedi az egész országot. Össze kell rakni az erényeinket, ami folyamatban is van, fogunk tudni együtt dolgozni. Ezt a kapcsolatot sokkal szorosabbá kell tenni.
– Mire számít a tanévzáró tüntetésen?
– A látványos megmozdulások az elmúlt félévben felszínen tartották az oktatásügyet. A társadalom megértette, hogy az oktatásügy nemcsak a pedagógusokról szól, hanem az egész társadalomról. Lehet azt mondani, hogy kifulladt a tiltakozási hullám, a kormány törekedett is a fárasztásra, bízva a tanév végének és a nyári szünetnek a közeledésében. De nem fog elcsendesedni a tiltakozás, mert nem történtek lényeges változások, amelyek javítanák a gyerekek és a közoktatás helyzetét.
Folytatnunk kell. Még egyszer mondom, nemcsak a pedagógusok miatt, hanem mert sokan érzik azt a felelősséget a gyerekekért, ami elvárható lenne a hatalmon lévőktől. Az amerikai oktatási minisztertől hallottam a gazdasági válság idején, hogy a válság megoldásának kulcsa az osztályteremben van. Ezt ajánlom a figyelmébe mindenkinek!
Forrás: Népszabadság
