Sztrájkolnak a szociális dolgozók is azon a napon, amikor a pedagógusok is országos munkabeszüntetést tartanak. Rendszeres érdekegyeztetést és béremelést követelnek, illetve azt, hogy a pedagógus életpálya középfokú bértáblája vonatkozzon a középfokú végzettségű bölcsődei nevelőkre is – írja a HVG.

A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság az elmúlt napokban döntött a sztrájkkövetelések módosításáról, és arról, hogy április 20-ára sztrájkfelhívást bocsát ki. Az erről szóló levelet szerdán átadták az Emberi Erőforrások Minisztériumának - olvasható a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének honlapján. A sztrájkot jövő szerdán 0 órától 24 óráig hirdették meg.

A kormánynak szóló levelet is közzétették honlapjukon.

A levélben azt írták, hogy az egyeztetések során a kormány többször is elutasította az egészségügyi bértábla szociális ágazatra történő kiterjesztését, illetve az idő múlásával a célkitűzések is megváltoztak, ezért a Szociális Ágazat Sztrájkbizottság a bérre vonatkozóan most már nem csak sima emelést követel, hanem azt, hogy a pedagógus életpálya középfokú bértábláját terjesszék ki a középfokú végzettséggel rendelkező bölcsődei nevelőkre.

Emellett szociális ágazatban a szakdolgozó és kisegítő dolgozó munkakörökben foglalkoztatottak részére (kivéve a bölcsődei kisgyermeknevelőket) a jelenlegi bruttó illetmény 20 százalékos emelését kérik jogállástól és fenntartótól függetlenül.

Emellett fenntartják már 2013 novemberében megfogalmazott követeléseiket is: rendszeres érdekegyeztetést kérnek a kormány és az ágazati érdekképviseletek között, illetve kérik, hogy szerezzenek érvényt annak a jogszabálynak, amely szerint a munkaközi szünet is a munkaidő része. Ezt az elvet vegyék figyelembe a szociális ágazat egészében - írták.

Forrás: HVG