A Pedagógusok Szakszervezete Miskolc Városi Szervezete úgy döntött, megtartja a jövő hétre meghirdetett tüntetést, derül ki az érdekvédők szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményéből. Mint írják, „nem vált okafogyottá a február 3-ára meghirdetett rendhagyó fogadóóra (azaz a fáklyás vonulás – a szerk.) a január 27-én, Miskolcon tartott »kemény megbeszélés« után. Balog Zoltán miniszter Miskolcon tartott egyeztető tárgyalására »csak« a közoktatás érdekvédelmi szervezeteinek képviselőit felejtették el meghívni!” – olvasható a mon.hu cikkében.

Az érdekvédők szerint 3 óra alatt nem lehet orvosolni a 2010 óta felhalmozódott problémákat. A lényeges kérdésekre nem kaptak elfogadható válaszokat a pedagógusok. A fórum szerintük „csak még jobban felbosszantotta a nagybeteg oktatásügy szereplőit". Elmondták: legalább kétezer tüntetőre számítanak, tudomásuk szerint Budapestről is érkeznek pedagógusok a szerdai tüntetésre.

Újabb nyílt levelet írtak a hermanos tanárok

A Herman gimnázium pedagógusai végre érdemi párbeszédet várnak.

– Nem gondoltam, hogy lesz valamilyen komolyabb eredménye a fórumnak – fogalmazott Pilz Olivér, a Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke, amikor azt kérdeztük tőle, mi történt azon a szerdai egyeztetésen, amelyen Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere találkozott a miskolci és megyénkbeli iskolák pedagógusaival. A téma a köznevelés jelenlegi helyzete volt. Azért Pilz Olivértől kellett érdeklődnünk, mert az eseményen nem vehettek részt a sajtó képviselői, az azt követő sajtótájékoztatón pedig a már korábban bejelentett változtatásokról szólt a miniszter.

Mindenki egyszer

Pilz Olivér elmondta, tele volt a közgyűlési terem, minden iskolából 4 fő mehetett el az eseményre, pedagógusok, szülők vagy diákok, de főleg pedagógusok képviseltették magukat. Különböző témakörökben tárgyalták a közoktatás gondjait, és mindenki csak egyszer szólalhatott fel. Egy kivételével minden felszólalás kritikai hangvételű volt. Azok a problémák kerültek elő, melyeket a Herman Ottó Gimnázium nyílt levelében megfogalmazott, és mivel nem kaptak rá választ se a fenntartótól, se a minisztériumtól, január elején nyilvánosságra hoztak.

Azóta megszületett a második nyílt levél is (teljes terjedelmében itt olvasható >>>), ezúttal a fővárosi Teleki Blanka nevelőtestületével közösen fogalmazták meg a legfőbb gondokat a hermanos pedagógusok. Ebben arra kérik az emberi erőforrások miniszterét, hogy az oktatás minden problémájával foglalkozzon a közoktatási kerekasztal (melynek felállítását a hét végén jelentette be Balog Zoltán), „mert a részmegoldások már nem elégségesek".

Konkrétumok?

A fórumra visszatérve Pilz Olivér elmondta azt is, az egyeztetés tulajdonképpen informálódásra volt jó. Megdöbbenve tapasztalta, hogy a miniszter sok mindenről nem tud, ami a közoktatásban folyik. Balog Zoltán a fórum résztvevőinek is elmondta, amit utána a sajtótájékoztatón (erről tegnapi lapunkban írtunk). Beszélt például arról, hogy az igazgatók a következő tanévtől kártyát kapnak, aminek segítségével bizonyos kiadásokat fedezhetnek az iskolák.

– Arról azonban nem esett szó, hogy mennyi pénz lesz a kártyán, és hogy azt mire lehet költeni. Csak az oktatással kapcsolatos kiadásokra, vagy ha pereg a vakolat, akkor arra is – jelezte Pilz Olivér hozzátéve: a miniszter beszélt arról is, hogy csökkennek a pedagógusok és a gyerekek terhei, de konkrétumok itt sem hangzottak el. – A fórumon több olyan kérdés is felmerült, melyekre ugyan válaszolt a miniszter, de nem feltétlenül a konkrét felvetéssel kapcsolatban – jegyezte meg az elnök.

Forrás: mon.hu