Tüntetésekre kell számítani a vámosszakszervezet elnöke szerint, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál júniusig nem vezetik be az életpályamodellt. Holecz Gábor VPDSZ-elnök úgy véli, a kormány nem alázhatja meg tovább az adóhatóság dolgozóit; sokan tervezik, hogy otthagyják az állományt – írja az mno.hu.

Nem a bevezetés lehetőségét kellene vizsgálni, hanem a kész javaslatot kellene benyújtani. Nem lehet továbbra is megalázni azt az állományt, amelyik az állami bevételek jelentős részét biztosítja – mondta a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének (VPDSZ) elnöke. Holecz Gábor azután nyilatkozott lapunknak, hogy kedden a Magyar Közlönyben megjelent, a nemzetgazdasági miniszternek március 31-ig meg kell vizsgálnia a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) foglalkoztatottjainál az életpályamodell bevezetésének lehetőségét. A tárcavezetőnek vizsgálnia kell a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek, valamint a NAV hivatásos állományának „szolgálati jogviszonyával kapcsolatos átjárhatóság megteremtésének lehetőségeit is".

Nem tartható tovább ez az állapot

A szakszervezet elnöke hangsúlyozta, arról, hogy bevezetik a modellt, már tavaly év végén született kormányhatározat. A szakszervezet javaslataira építve Vida Ildikó, az adóhatóság előző elnöke erről be is nyújtott egy tervezetet, de a kormány visszautasította.

– Nagyon remélem tehát, hogy csak a megfogalmazással van gond, és a velünk egyeztetett és véglegesen kidolgozott életpályamodellre vonatkozó javaslatot nyújtja be a nemzetgazdasági miniszter, nem pedig a bevezetés lehetőségéről tárgyalnak majd továbbra is a parlamentben. Azt várjuk, hogy utána az Országgyűlés ezt elfogadja, és legkésőbb júniusban elindul a modell. Ha ez nem történik meg, tüntetésekre kell számítani, nem tartható tovább ez az állapot. Rengeteg az elégedetlen ember a NAV-ban, akikkel nem lehet tovább játszadozni. A rendőröknél már tavaly óta működik a modell, szó van róla, hogy más állami szerveknél is bevezetik. Ha a NAV-nál elmarad, a tüntetéseken kívül arra is számítani kell, hogy rengetegen hagyják el az állományt – mondta Holecz Gábor.

A rendvédelmi dolgozóknak már jár

A szakszervezeti vezető az életpályamodelltől egyébként azt várja, hogy az illetményben kiszámítható előremenetelt biztosítson a dolgozóknak. Fontosnak tartja, hogy a kettes fizetési osztályból megfelelő képzés esetén bárki előreléphessen az egyesbe. Ha valaki szakirányú végzettséget szerez, annak szerinte automatikusan ide kellene kerülnie.

Holecz hozzátette, ugyanolyan kedvezményeket várnak el, mint ami a rendvédelmi dolgozóknak jár. Az egyik ilyen a biztosítási rendszer, a másik a kedvezményes lakáshitel. A biztosítási rendszerről elmondta, az állam ebben az esetben elkülönít egy bizonyos összeget, amit arra használ fel, hogy a szolgálat közben megsérült dolgozókat segítse. Egyfajta garanciát nyújt arra, ha valaki nem tud dolgozni, akkor is fizetéshez jusson.

Forrás: mno.hu