A munkáltató és a sztrájkbizottság szerdán kezdi meg a tárgyalásokat – írja a HVG.

Sajtótájékoztatót tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és polgársága hétfő délután 15 órakor a Vas utcai épület előtt, ahol bejelentették, az SZFE rektorhelyettese és kancellárja, mint munkáltató, valamint az SZFE dolgozóit képviselő sztrájkbizottság közti egyeztetés a sztrájkkövetelésekről szeptember 23-án, szerdán délelőtt kezdődik. Ezt követően összesen hét napon keresztül folynak majd a tárgyalások. Amennyiben a sztrájkkövetelések nem teljesülnek, illetve nem sikerül megállapodni, október 1-jétől az SZFE dolgozói sztrájkba lépnek.

Mint ismert, az SZFE dolgozói szeptember 10-én jelentették be, hogy benyújtották sztrájkköveteléseiket a kormányhoz.

 Akkor azt írták, az új alapítványi fenntartó által rájuk erőltetett Alapító okirat és SZMSZ nemcsak az egyetem autonómiáját sértik, hanem a munkavállalók érdekeit is, ezért a dolgozók a sztrájk eszközével csatlakoznak az autonómiáért folytatott küzdelemhez.

A kormánnyal folytatandó tárgyalásokra a következő tagokból álló sztrájkbizottságot delegálták:

·        Csató Kata, mesteroktató

·        Forgács Péter, egyetemi docens

·        Karsai György, egyetemi tanár, a Doktori Iskola vezetője

·        Németh Gábor, egyetemi docens

·        Veszprémi Judit, kommunikációs vezető

A sztrájkköveteléseket ugyan a munkáltatónak kellett volna beadni, de az SZFE-n speciális helyzet alakult ki, hiszen a sztrájkbizottság nem az Upor László vagy a dr. Vonderviszt Lajos hatáskörébe tartozó dolgokat kért. Ezért a követeléseket első körben a minisztériumnak adták be, azonban onnan kaptak egy levelet, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik. A sztrájkbizottság ezért fordult most a munkáltatóhoz, ők pedig továbbítják majd a követeléseket a fenntartó kuratóriumnak.

A hallgatók a hétfői sajtótájékoztatón bejelentették, hogy bázisdemokratikus úton megfogalmazták követeléseiket, amelyek központi alapja megsértett autonómiájuk visszaszerzése és garantálása. Közölték azt is, hogy hiába fordultak Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez, aki jelenleg a fenntartó alapítvány alapító jogainak gyakorlója.
A miniszter úr teljesen elzárkózik a hallgatókkal való kommunikációtól és a hallgatói autonómia garanciáinak biztosításától, ezért alaptörvényben biztosított alapjogaink védelme érdekében jogi lépéseket teszünk.

A hallgatók a panaszbeadványukkal az alapvető jogok biztosához és az oktatási jogok biztosához fordulnak, hogy megvizsgálják az autonómiájukat sértő intézkedések és mulasztások során létrejött alapjogi visszásságot eredményező helyzetüket, és tegyék meg a kellő intézkedéseket a visszás helyzet felszámolása érdekében.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!