A közalkalmazottak és köztisztviselők 8 és 10 óra között nem veszik fel a munkát.

A Főpolgármesteri Hivatalban dolgozó közalkalmazottak és köztisztviselők többsége csatlakozott a ma kezdődött háromnapos sztrájkhoz, amelyet a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete hirdetett meg

tudta meg az ATV városházi forrásokból. A Főpolgármesteri Hivatal dolgozói reggel 8 és 10 óra között nem veszik fel a munkát, ezért ebben az időszakban szerdán, csütörtökön és pénteken zárva vannak a hivatal ügyfélszolgálatai is.

A három napos sztrájkot szeptember 2-4. között tartják. A Népszava szerint viszont több helyen csak néhány órás figyelemfelkeltő sztrájk lesz. Boros Péterné, a sztrájkot szervező Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke korábban elmondta: az elmúlt hónapok kormányzati döntései ellehetetlenítették az önkormányzatok gazdálkodását és ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzati dolgozó munkáját, biztos megélhetését, ezért szerveznek sztrájkot szeptember 2-4. között. A sztrájk fő követelése a tisztességes illetmény és életpálya a lakosság és a köz szolgálatában végzett munkáért.

Pintér Sándor belügyminiszter az érdekvédők követeléseit tartalmazó korábbi levélre reagálva összefoglalta, hogy ugyan számtalan közfeladatot látnak el az önkormányzatok, ehhez szerinte megkapják a szükséges állami forrásokat és maguk is jelentős tartalékokkal rendelkeznek.

A belügyminiszter kifejtette, hogy jelenleg Magyarországon 1284 önkormányzati hivatalban 30 573 köztisztviselő dolgozik, s a települések maguk döntenek a költségvetésükről. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy a járvány elleni védekezésben együttműködést várt el tőlük a kormány – folytatódik a szakszervezet elnökének, Boros Péternének címzett levél, amely azzal az üzenettel zárul, hogy járványhelyzetben nincs helye a széthúzásnak, a feszültség fokozásának.

Forrás: atv.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!