A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) felháborodva értesült arról, hogy az Országgyűlés kormánypárti többsége a tegnapi napon érdemi módosítások nélkül elfogadta a szakképzési rendszert módosító törvényjavaslatot – közölte szerdán a szakszervezet. A PDSZ véleménye szerint a jogszabály jelenlegi formájában alkalmatlan arra, hogy a szakképzésben kívánatos reform alapjául szolgáljon.

 A szakszervezet azt írja, a javaslat elkészítése során érdemi egyeztetést nem folytatott a kormány, és a jogalkotási törvény vonatkozó előírásait is semmibe vették.

A PDSZ egyik komoly baja a törvénnyel, hogy eszerint a szakképzésben részt vevő tanárok kikerülnek a közalkalmazotti státuszból. Ahogy azt Szűcs Tamás, a szakszervezet elnöke a 24.hu-nak elmondta, a módosítás után a szakképzésben dolgozó pedagógusokat sokkal könnyebben és sokkal olcsóbban ki lehet majd rúgni, hiszen a közalkalmazottaknak 4-8 hónapnyi végkielégítést kell adni,  a versenyszférában dolgozóknak viszont csak 1-3 hónapnyit.

A minisztérium azzal védi ezt az intézkedést, hogy így az oktatók egyéni béralkukkal sokkal magasabb fizetéseket tudnak majd kialkudni maguknak.

A PDSZ közleménye szerint viszont a kormány úgy ígér „garanciák nélküli béremelést és cinikus módon béralkut ígér egy olyan szférában, ahol ennek végképp nincs realitása”, hogy közben 32 ezer pedagógust foszt meg a jogaitól.

Ráadásul más közalkalmazottak attól tartanak, hogy a szakképzésben oktatók egyfajta mintaprojektként szolgálhatnak a kormánynak, és mások is elveszíthetik majd a közalkalmazotti státuszt.

Dr. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke például azt mondta a 24.hu-nak, hogy „másfél éve gyakorlatilag minden szakmai, szakszervezeti egyeztetésen szóba kerül, hogy kiüresíthetik a közalkalmazotti törvényt vagy valahogy elérik, hogy minél kevesebb egészségügyi munkavállalóra vonatkozzon”. Igaz, erről szóló kormányzati anyagot még nem látott senki. 

A PDSZ MINDENESETRE NEM ADJA FEL, ÉS AZT ÍGÉRI, A KÖVETKEZŐ IDŐSZAKBAN MINDENT MEG FOG TENNI AZÉRT, HOGY A TEGNAP ELFOGADOTT JAVASLAT EBBEN A FORMÁBAN NE LÉPHESSEN HATÁLYBA.

A szakszervezet azt írja, hogy hiába számít arra a hatalom, hogy a szokásos módon kierőszakolt, partnerek véleményét semmibe vevő törvénykezési folyamat végén majd csendesen tudomásul veszi az érintettek többsége ezt a kisemmizést, a növekvő felháborodást érzékelve,úgy látjuk, nem ez lesz a szakképzési törvény sorsa. 

Forrás: Index

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!