A tapasztalt szociális munkások közül sokan a fejlett országokba mentek, s ma már a déli, keleti szomszédoktól sem érkeznek humán szakemberek - mondta Bányai Emőke, a Szociális Szakmai Szövetség (3SZ) elnöke – írja a Népszava.

 Az elődje, Krémer Balázs, a Debreceni Egyetem docense azzal adta át a stafétabotot, hogy segítsen önbecsülést adni a szociális területen dolgozóknak. Elfáradt a szakmájuk?

 Igen, de e mögött összetett hazai és nemzetközi folyamatok vannak, a pénztelenség és túlterheltség, amiről naponta hallani, részben csak következmény. A Szociális Szakmai Szövetség 1995-ben alakult, amikor hirtelen felívelő szakaszba került itthon a szociális terület. A kilencvenes évek elejétől önálló szociális szakmai identitást kezdtünk kialakítani, mert korábban ezek a tevékenységek az oktatás vagy az egészségügy keretébe tartoztak. Ez egy nagyon sok várakozással és örömmel teli időszak volt, emiatt nem vettük elég komolyan, hogy a nyugati jóléti államokban a szociális szakma száz év fejlődés után a nyolcvanas évekre már válságba került, részben mert az állam kezdett visszavonulni a szolgáltatások finanszírozásából.

 Természetesnek kell tehát vennünk, hogy Orbán Viktor is folyton a jóléti állam végéről beszél?

Az északi és nyugati jóléti államokban egy fejlett szociális ellátórendszer és kiépült civil szolgáltatási háló megteremtése után jött a visszalépés, technológiai és társadalmi változások közepette. Beleillik tehát ugyan a nemzetközi trendbe a kormány kihátrálása a szociális szolgáltatások mögül, a szegénység kriminalizálása, a hajléktalanok üldözése, a felelősség és a gondozási teher áthárítása a családokra, csak éppen nálunk mindez segítő háttér nélkül történik. Azt is hozzáteszem, Magyarország nem egy bajban lévő sziget. Tőlünk nyugatra és északra jobb a helyzet, de Romániában például a szociális területen sokkal több a betöltetlen állás és a csak papíron ellátott feladat, mint nálunk.

 Közismert a szakemberhiány, mégis miért rak folyton olyan új feladatokat a szociális ágazatban dolgozók nyakába a kormány, mint például a szociális diagnózis kötelező elkészítése?

Az egész területen érződik a káosz. A diagnózis például egyáltalán nem ördögtől való, 1917-ben írták le először a feladatot.

A baj az, hogy valójában minden új esetnek – a krízishelyzeteket kivéve – egy ennek megfelelő átfogó első interjúval kellene kezdődnie, de ma olyan sok a munka, hogy ez megvalósíthatatlan.

 Ez az akadálya annak is, hogy országosan fel lehessen mérni a gondozási szükségleteket?

Igen és globális szinten is egyre erősödik a gondoskodási vákuum. A 90-es években a nagy egyetemeken több száz fős szociális munkás évfolyamok indultak, ma jó, ha egy tízfős csoport kezd tanulni. A felkészült, tapasztalt, nyelvet beszélő vagy éppen kétségbeesett magyar szociális munkások, orvosok, ápolók, vagy idős embert, kisgyereket családban ellátni hajlandó magánszemélyek közül sokan a fejlett országokba mentek, s ma már a déli, keleti szomszédoktól sem jönnek pótolni az itt hiányzó humán szakembereket és gondoskodó személyeket, átugranak rajtunk és mennek Nyugatra.

Melyik területen a legégetőbb az emberhiány?

Mindenhol nagyon nagy a baj, a gyermekvédelem egyes területein alig van ember, az idősellátásban is néhol szélsőségesen nagy a hiány és a hajléktalanok ellátásában is alig oldhatók meg a feladatok télen. Ráadásul a többi humán szakmában, az óvónők, tanítók, védőnők, más egészségügyiek körében is ugyanez a helyzet.

Ha a segítségre szorulókat nézzük, kik jártak legrosszabbul az utóbbi évek törvényi változásai, a gyermekjóléti és családsegítő hálózat összevonása vagy a járási hivatalok belépése miatt?

A nagyvárosokban nem okozott nagy gondot, minden egy helyen van.

A vidéki kistelepüléseken ugyanakkor romlik az ellátás színvonala, alapszolgáltatások hiányoznak, a családsegítők hetente néhány órát tudnak eltölteni egy-egy faluban.

Ha egy gyerek például speciális fejlesztésre szorulna, nem biztos, hogy a család bejut vele a 40 kilométerre fekvő városba, hogy hozzájusson a szakszerű segítséghez, mert a testvéreket nincs hova tenni, a busz naponta kétszer megy a járási székhelyre. Sok olyan térség van az országban, ahol 150 kilométerre érhető el az első gyerekpszichiáter, rengeteg körzetből évek óta hiányzik a védőnő.

Az érintettek tudják, hogy ezért a helyzetért nem a szociális munkás felelős?

Nem hiszem, hogy ezek az információk összeállnak. A társadalom szövetének változása viszont mindenki számára kézzelfogható: olyan sokan hiányoznak a helyi közösségekből, hogy egyre ritkábban segítenek egymásnak az emberek a falvakban. Ráadásul Nyugat-Európában sokkal több a támogató szolgáltatás, amelyek kis településeken is elérhetőek és messzemenően alkalmazkodnak a segítséget kérő helyzetéhez. Itt is erre törekszünk, de minél kisebb egy település, annál kevesebb a segítség.

 Mikor tör ki ebből a csapdából a szakma?

Pár éve a Friedrich Ebert Alapítvány meghívta a térség országaiban a humán területeken sztrájkot szervező vezetőket. Valamennyien azt mondták, akkor léptek, amikor azt látták, hogy

a kimerültségük miatt már ártanak azoknak, akikről gondoskodniuk kellene.

Mennyire vagyunk ettől, már benne vagyunk?

Benne, de hogy ez mikor töri át a gátat, azt nem lehet kiszámítani. Folyamatosan a sztrájk határán van a szakma. Ilyenkor szoktak felszínre jönni a botrányok. Tudjuk, sőt vannak olyanok, akik szerint épp egy nagy botránysorozat kellene a változáshoz, hogy a szakemberek és a szolgáltatásokat igénybe vevők együtt mondják ki, hogy elég volt.

Alkalmas állapotban van a szakma egy alapos változáshoz?

Vannak területek, ahol lényegében szabályozatlan a munka.

Az iskolai és óvodai szociális segítésben nincsenek még kész teljesen az alapvető rendelkezések, pont úgy, mint amikor a 80-as évek végén még nem születtek meg a szociális munka részleteit szabályozó törvények és rengeteg szabad kísérlet indult. Most is kreatív megoldásokat találnak ki a kollégák a problémák kezelésére. Például egy cigánytelepről soha nem mentek be a szülők a falu központjában lévő óvodába meghirdetett szülői értekezletre, ezért kihelyezett szülőit szerveztek a kollégák a telepen. Oda eljöttek a szülők. Ilyen ötletek adnák ennek a szakmának a lényegét. Amúgy pedig határozott belső váltás érződik. A lassan nyugdíjba készülők mellett felnőtt egy sokkal gyorsabb változtatásra kész, internetes generáció a maga nemzetközi tapasztalataival és kapcsolataival. Aktívak és szabadon gondolkodnak, akár a jogszabályoktól és egyetemi oktatástól is eltávolodva.

3SZ: összefogás és véleményezés

Májusban választott új vezetőt a Szociális Szakmai Szövetség (3SZ), amelynek feladata az ágazat dolgozóinak és civil szervezeteinek összefogása, a döntéshozók lépéseinek véleményezése. Az új elnök Bányai Emőke szociálismunka-oktató lett, aki a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője, de tanította az ELTE, a Széchenyi István Egyetem, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem és a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatóit is. Dolgozott a Terézvárosi Családsegítő Központban, a Deák Téri Általános iskolában, az Esély Családsegítő Szolgálatnál és a Kontiki Szakképző és Kompetenciafejlesztő Zrt-nél.

Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ