Ahogy arról korábban már mi is írtunk: a héten nem engedték be a Vasas Szakszervezeti Szövetség képviselőit a Suzuki gyárba – írja a Mérce.

Márpedig a Munka törvénykönyve kimondja, hogy ahol akár csak egyetlen szakszervezeti tag is van, oda bizony joga van bemenni a szakszervezetnek.

Ehhez képest László Zoltán, a Vasas alelnöke jelezte: ugyan a cégnél működik a szakszervezet, így joguk van bemenni annak területére, ráadásul látogatási szándékukat előre is jelezték, az ajtónál a biztonsági szolgálat vezetője állta az útjukat, és jelezte: nincs tudomása arról, hogy a szakszervezet képviselőit várnák a gyárban. És nem is engedte be őket, még annak ellenére sem, hogy a vasas alelnöke közölte: ebben az esetben jogi útra fogják terelni az ügyet.

Nem ez volt egyébként a Suzuki első, a munkavállalók jogait és érdekeit sértő tette: megalakulása után a cég azonnal elbocsájtotta a helyi szervezet titkárát, de volt már példa arra is, hogy ellenzéki országgyűlési képviselőket nem engedtek bea gyárba, a szakszervezettel meg egyenesen nem akartak tárgyalni, a munkavállalókat pedig elbocsájtással fenyegették.

A Vasas ezért jövő hét kedden, május 28-án reggel 8 órától 16:30-ig félpályás útzárral tiltakozik majd, méghozzá egyenesen a Suzuki gyár bejárata előtt.

Mint írják:

Fejezzük ki nemtetszésünket, hogy a MAGYAR SUZUKI SEMMIBE VESZI A MUNKAVÁLLALÓI JOGOKAT, A MAGYAR TÖRVÉNYEKET!

Követeléseik közt nem csak a szakszervezet törvényes működésének biztosítása szerepel, de  az is, hogy a szakszervezet törvényesen megválasztott és Suzuki által elbocsájtott munkavállalóját állásába azonnali hatállyal helyezzék vissza.

A Vasas felhívása ide kattintva olvasható.

Forrás: Mérce