A szakszervezeti szövetség elnöke szerint szerveződik a társadalom, keményebb eszközöket is bevezetnének céljaik elérése érdekében. Kordás László arról is szólt, a kormány külföldi vendégmunkásokkal oldaná meg a munkaerőhiányt.

 Május elseje egyrészt megemlékezés azokra a hősökre, akiknek köszönhetjük a szerzett jogainkat: mint a társadalombiztosítás, a fizetett szabadság, a 40 órás munkahét, másrészt ilyenkor fogalmazzák meg a törekvéseiket a jövőt illetően, és a követeléseiket - erről beszélt szerdán Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az ATV Start című műsorában.

Egyetértett azzal, hogy ellehetetlenült a sztrájk valódi intézménye, gondok vannak a sztrájkjog gyakorlásával és a jogszabályi hátterével.

Szó volt arról, hogy a decemberi és januári politikai események miatt a szakszervezetek erősebben mobilizálódtak, de ez mostanra már nem érezhető annyira. Kordás azonban elmondta, hogy növekszik a sztrájkhajlandóság, szerveződik a társadalom, készek a keményebb eszközök bevezetésére is a céljaik elérése érdekében. Említette, hogy a március 14.-i sztrájk után folytatódtak az egyeztetések, és remélhetőleg olyan megállapodással zárul, amelynek a munkavállalók lesznek a nyertesei.

Kordás említette, hogy 2010-ben a kormányzat kitalálta, hogyan lehet a sztrájkjogot életben tartani, de úgy, hogy ott, ahol az állam a tulajdonos, ne lehessen sztrájkot szervezni.

Elhangzott az is, hogy egyre több a külföldi vendégmunkás, akikre az ellenzék úgy tekint, mint a kormány a migránsokra. Kordás szerint a kormányzat a külföldi vendégmunkásokkal próbálná megoldani a munkaerőhiányt, és felháborítónak tartja, hogy az eddigi 99 olyan betölthető szakmák számát, ahol nem kellett vizsgálni a munkaerőpiaci helyzetet, felemelték 129-re, és ebbe már nem csak a segédmunkák tartoznak, hanem diplomás, technikusi és középfokú végzettséggel betölthető szakmák is, így oda is felvehetnek vendégmunkásokat.

A szakszervezeti elnök úgy látja, ez az irány arra mutat, hogy a magyarországi bérhelyzetet letörjék, a munkavállalói bérköveteléseket ellensúlyozzák, és nem akarnak a munkafeltételeken sem javítani.

Forrás: ATV

 


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ