Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak a a Sanofi csoporthoz tartozó Chinoin dolgozói 13 és 15 óra között a cég három telephelyén, Budapesten, a Csanyik-völgyben és Veresegyházán. A negyedik telephelyen, Nagytétényben szolidaritási sztrájkot tartottak a dolgozók a figyelmeztető sztrájk ideje alatt – írja a Mérce.

A Vegyipari Dolgozók Szakszervezete (VDSZ) által megosztott Facebook-bejegyzés tanúsága szerint kiemelkedő részvétellel zajlott a munkabeszüntetés az érintett telephelyeken.

A VDSZ elnöke, Székely Tamás a 24.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy

98,6 százalékos volt a négy telephelyen a sztrájknál a részvételi arány, vagyis a termelési részen szinte minden munkavállaló sztrájkolt.

A gyógyszeripari cégnél április 5-én alakult sztrájkbizottság, mivel az ott dolgozók és VDSZ alapszervük a cég idei, 3%-os béremelési ajánlatát nagyon kevésnek tartotta.

A sztrájkbizottság hétfőn tárgyalt először a céggel, közleményük szerint a VDSZ minden munkavállalónak egységesen 30 000 forintos béremelést szeretne elérni, ennek megadására a munkáltatói oldal akkor még nem volt hajlandó, ezért döntött úgy a szakszervezet, hogy munkabeszüntetéssel fokozza a nyomást.

A sztrájk ideje alatt, kedden 14 órakor újabb tárgyalási forduló kezdődött, ennek fejleményeiről be fogunk számolni a Mércén.

A 24.hu szerint a Sanofi nem sokkal délután 6 óra előtt kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, hogy a tárgyalások a VDSZ és a cég vezetése között még akkor is tartottak.

Mint írták, a sztrájkolók a sztrájktörvényt betartva, rendzavarás nélkül, fegyelmezetten vettek részt a két órás demonstrációban, a teljes munkavállalói létszámot jelentő 2000 főből 783 fő vett részt. A vállalat a munkavállalók érdekérvényesítését tudomásul vette, a sztrájk lebonyolításához szükséges feltételeket biztosította.

Forrás: Mérce