Ötről nyolc százalékra módosította béremelési ajánlatát csütörtökön a BKV, a szakszervezetek azonban még nem döntöttek, elfogadják-e. A BKV szerint ez kifejezi azt a megbecsülést, amit kollégáik a mindennapos munkájukkal kiérdemeltek – írja a napi.hu.

 Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) ugyan már tavaly ősszel bejelentette, idén 15 százalékos béremelést tart elfogadhatónak, soha nem állította, hogy ne lenne hajlandó tárgyalni egy értelmes és tartalmas egyezségről - mondta Naszályi Gábor elnök.

Azt most sem állítja, hogy rögtön eldöntötték, feltételek nélkül aláírják a tulajdonos - fővárosi önkormányzat - által engedélyezett mértéket, ám a BKV ajánlatát mindenképpen biztatónak nevezte.

Legalább arra jó az ajánlat, hogy a részletekről is egyeztetni lehessen, például arról, hogy a 8 százalék az EKSZ elvárása szerint kivétel nélkül minden munkavállalónak jár-e, s melyek azok a „járulékos” pluszok, amelyek hozzátehetnek ehhez a még mindig elég szerény, de legalább tárgyalási alapnak tekinthető mértékhez

- tette hozzá.

A szakszervezeteknek egy hetük van dönteni, a sztrájk előkészítését egyelőre felfüggesztik.

A BKV közlése szerint ezzel maximálisan kihasználták a vállalat, illetve a tulajdonos lehetőségeit.

Forrás: napi.hu