Hiába akadályozták meg az utolsó pillanatban a tankerületek, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szolidaritási sztrájkkal csatlakozhasson a közszféra dolgozóinak március 14-én megtartott sztrájkjához, a kormánynak ez nem elég: Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár munkaügyi bírósághoz fordult, szerinte ugyanis abban a néhány tankerületben (Dunakeszi, Pécs, Kelet-Pest, Közép-Pest), ahol egyébként minden törvényi előírást betartva sikerült a szakszervezetnek sztrájkmegállapodást kötnie, az valójában jogszerűtlenül történt. Annak ellenére is szükségesnek látta, hogy bírósághoz forduljon, hogy végül csak egyetlen iskolában sztrájkolt néhány tucat tanár, ők ugyanis későn értesültek arról, hogy az iskolafenntartó – noha erről bírósági döntés még nem született – jogellenesnek minősítette a munkabeszüntetést – olvasható a Népszavában.

A PDSZ védiratot nyújtott be és kérte a bíróságot, utasítsa el az államtitkár teljesen megalapozatlan kérelmét

– közölte Szűcs Tamás PDSZ-elnök hétfői sajtótájékoztatóján. Mint mondta, Latorcai keresete már az alapvető formai követelményeknek sem felel meg – például nincsenek rajta feltüntetve a kérelmező adatai –, emiatt már önmagában vissza kellene utasítania azt a bíróságnak.

Ám ennél sokkal lényegesebb, hogy

a PDSZ álláspontja szerint a közigazgatási államtitkárnak nincs illetékessége, jogi érdeke az ügyben, a sztrájkmegállapodások megkötése a szakszervezetre és a munkáltatóra, vagyis a tankerületekre, illetve az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központra tartozik.

Keresetében Latorcai még tényállítást sem tett arra vonatkozóan, milyen jogi érdeke fűződik a szolidaritási sztrájk jogellenességének megállapításához.

Az államtitkár a sztrájk egy új formájával is előállt:

Szűcs Tamás tájékoztatása szerint a munkabeszüntetést megelőző egyeztetésen Latorcai úgy vélekedett, a PDSZ akciója nem szolidaritási sztrájk, hanem egy „bújtatott ágazati figyelmeztető sztrájk”.

A PDSZ-elnök szerint ez teljesen értelmetlen kijelentés, az államtitkár intézkedése pedig abszolút illegitim.

A bíróságnak múlt hét csütörtökig kellett döntést hoznia az ügyben, ám a PDSZ-t egyelőre nem tájékoztatták a továbbiakról. Szűcs Tamás jelezte: ha kell, akár az uniós bíróságokig is elmennek, a szolidaritási sztrájk hatalmi erővel történő betiltása szerinte nemcsak a sztrájkjogot, de alapvető munkavállalói és emberi jogokat is sért. Szűcs Tamás számára egyébként érthetetlen az egész eljárás; mint mondta, nem érti, miért lő a kormány „ágyúval verébre”. A sajtótájékoztatón szóba került a kormány sztrájk előtt belengetett ígérete, miszerint jövőre 30 százalékos pedagógusbér-emelést terveznek.

A PDSZ szerint erre semmilyen garancia nincs, az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2020-2021-es sarokszámaiban nem jelenik meg ennek a fedezete. Pedig az emelés a szakszervezet számításai szerint 300-400 milliárd forint plusz forrást igényelne.

Így nehéz komolyan venni az ígéretet

– fogalmazott Szűcs Tamás. Bejelentette azt is: csatlakoznak a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma kezdeményezésére létrejött Országos Közszolgálati Sztrájkbizottsághoz, ami jelenleg három konföderációból és kilenc szakszervezetből áll.

Forrás: Népszava