Eredményesek voltak a tárgyalások a Continental veszprémi gyárának vezetői és a Kábelgyártó Vasas Alapszervezet között, és többnapos egyeztetést követően sikerült elfogadni a gyár új, teljesítményalapú motivációs rendszeré – írta a veszpresszo.hu.

Az egyeztetésekre azt követően került sor, hogy sztrájkbizottság alakult a gyárban, mivel a cég vezetése átszervezte a korábbi bérkategóriákat. 

Mintegy 700 dolgozót soroltak alacsonyabb kategóriába, akik így a bejelentett 13–14%-os béremelésnek csupán a felét kapták meg. Sok éve ott dolgozó embereket soroltak kezdő bérbe, ami megkérdőjelezte addigi munkájukat, lojalitásukat, eredményeiket. Az  intézkedés felháborította a munkavállalókat, akik a sztrájkbizottság megalakulása után tömegesen csatlakoztak a szakszervezethez.

A többnapos egyeztetés során áttekintették a vállalat bérfejlesztése kapcsán még nyitott kérdéseket, amelyeket a szakszervezet március 7-én, a sztrájkbizottság megalakulása során rögzített.

Csütörtökön írták alá a veszprémi gyár új, teljesítményalapú motivációs rendszeréről szóló megállapodást.

Elsősorban a bérfejlesztés és a lojalitás területén, összesen hat témában sikerült közösen megoldást találni, ami elősegítheti a vállalat fenntarthatóságát és versenyképességét. A szakszervezet visszalépett a munkabeszüntetés lehetőségének alkalmazásától, egyúttal a sztrájkbizottság is feloszlott.

Forrás: veszpresszo.hu