Több mint két órán át „előszobáztattak” néhány pedagógust egy budapesti tankerületben. Pedig csak azt akarták megtudni: miért nem sztrájkolhatnak?  A Népszava cikke.

 Megrökönyödve szemlélték a Belső-Pesti Tankerületi Központ munkatársai, amint négy, a központhoz tartozó iskola sztrájkbizottságának képviselői megjelentek szerda délután – ügyfélfogadási időben – a hivatal Damjanich utcai székhelyén. A hat tanár azért jött, hogy megpróbálja megtudni Tolnai Marianna tankerületi igazgatótól: mi az oka annak, hogy egy hete képtelenek aláírni a megállapodást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) a március 14-re szervezett kétórás szolidaritási munkabeszüntetés körülményeiről, amivel a közszféra dolgozóinak sztrájkjához szerettek volna csatlakozni.

 A tankerület hallgatása árulkodó: ha nincs megállapodás, akkor a tanárok jogszerűen nem sztrájkolhatnak, ha mégis, akkor büntethetők. Vagyis a tankerület már azzal is megakadályozhat egy sztrájkot, ha „csak” nem dönt, halogat az ügyben.

  – Velünk még csak szóba sem állt a tankerület – panaszolta a hivatalban várakozó tanárok egyike, Takács Gergely, a VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium sztrájkbizottságának tagja. Hasonló tapasztalatokról számolt be Nagy László, a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára is, de ő már azt is elmondta:

– Nálunk vannak olyan kollégák, akik azt fontolgatják, akkor is sztrájkolni fognak, ha nincs megállapodás a tankerülettel. Ha a tantestület fele megtagadja a munkát, akkor mit csinálnak? Mindenkinek adnak egy fegyelmit? Szerinte a Kölcsey mintegy 70 fős tantestületének legalább 60 százaléka hajlandó a sztrájkra. A Vörösmartyban ennél jóval kevesebb az arány, mintegy 30 százalék.

Nagyon kevesen vannak a tantestületben, akik elégedettek a mostani állapotokkal. De sokan reményvesztettek, úgy látják, már a sztrájknak sincs túl sok értelme

– magyarázta az alacsony sztrájkhajlandóságot Takács Gergely. És „természetesen” vannak olyanok is, akik félnek részt venni bármilyen tiltakozó megmozdulásban. Fülöpné Nyitrai Veronika, a Jelky András Iparművészeti Szakgimnázium tanára a PDSZ képviseletében múlt héten már járt a tankerületi központban. Ő adta át a megállapodás-tervezetet.

  – Azóta se kép, se hang, pedig akkor azt ígérték, hogy már másnap visszaküldik az aláírt megállapodást. Állítólag még nem tudtak egyeztetni a jogászaikkal – mondta. Hozzátette: a Jelkyben nemrég kirúgások voltak „szakmai leépítés” címén, ezért náluk sincsenek túl sokan, akik sztrájkba mernének lépni. Viszont az Észak-Pesti Tankerületből tud olyan iskoláról, ahol a teljes tanári kar csatlakozna, ha engednék. Csermák Tibor, a VI. kerületi Bajza Utcai Általános Iskola tanára arról mesélt: – Nálunk vannak olyan kollégák, akik amiatt mondtak le a sztrájkról, mert az újból kormánypártivá vált Magyar Nemzet arról írt, hogy jövőre 30 százalékos béremelést kapnak a pedagógusok.

– Hát ezt nem hiszem el! – döbbent meg Nagy László.

 – Komolyan vannak, akik bedőltek ennek? Miközben semmilyen kormányzati garancia nincs erre. Mintegy félórányi várakozás azt közölték a tanárokkal: Tolnai Marianna igazgató asszony nagyon elfoglalt, előre megbeszélt tárgyalásokon vesz részt, ezért a megjelentek vagy írásban küldik el kérdéseiket, vagy várnak még legalább másfél órát. Csermák Tibor kifakadt erre:

– Remélem, tudják, hogy súlyos jogsértést követnek el! Ezzel az eljárással a tankerület megsérti a sztrájktörvényben előírt együttműködési kötelezettségét.

Másfél óra múltán végül fogadta őket a tankerületi igazgató, aki meglepettségének adott hangot. Nem gondolta, hogy ilyen fontos az ügy. Elmondása szerint jogi aggályok merültek fel a PDSZ megállapodás-tervezetével kapcsolatban – csakhogy ha volt ilyen kétség, akkor arról a szakszervezetet nem tájékoztatták. Amikor a megjelent pedagógusok érdeklődtek a kifogásokról, a tankerületi vezető nem tudott konkrétumokat mondani arra hivatkozva, hogy bejelentés nélkül érkeztek, így nem tudott felkészülni.

A PDSZ-nek a hatvanból összesen négy tankerülettel és további 11 szakképzési centrummal sikerült megállapodást kötnie a szolidaritási sztrájkról. Ám az együttműködés ellehetetlenítése miatt azt fontolgatják, hogy bírósághoz fordulnak.

Forrás: Népszava