A rabszolgatörvény szembe megy az uniós joggal, a közösségi törekvésekkel – ahol éppen a munkaidő rövidítése van napirenden –, ezért a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) az Európai Bizottságnál támadja meg azt. A jogszabály következő lépcsőfoka annak a folyamatnak, amely 2011-ben indult, amikor a kormány a munkavállalók helyett a tőke oldalára állt, s elkezdte szűkíteni a munkavállalói jogokat. Ezért folytatjuk a tiltakozásokat – nyilatkozta a Magyar Hangnak Kordás László, az MSZSZ elnöke.

– A január 19-re meghirdetett „Álljon le az ország” mozgalom lendületesen indult, de csak mérsékelt sikert ért el. Hogyan értékeli ezt?

– Érdemes folyamatában tekinteni a történéseket. Kezdődött a kafetéria-rendszer átalakítása miatti tiltakozással, amikor a kormányhivatalokban nyújtottunk be petíciókat, hogy az adótörvények módosításakor állítsák vissza a kafetéria-elemek kedvező adózását. Akkor még alkalmanként csak 10-15 emberrel számolhattunk. Aztán következett a lengyel nagykövetség előtti néhány száz fős tiltakozás az ágazati szakszervezetekkel közösen. Majd november 6-án a jegybank előtti több ezer fő tüntetett.

December 8-án már 10-15 ezer ember volt kint az utcán, január 5-én pedig már valóban nagy tömeg demonstrált. Aztán január 19-ére a 19 megyeszékhelyre hirdettünk meg félpályás útlezárást és egyéb tiltakozásokat a rabszolgatörvény visszavonásáért.

Aznap összesen hatvan helyen került sor megmozdulásokra, s azóta is vannak szórványos tüntetések, tiltakozások.

– Ám azóta csökkent a lendület. Lesz-e folytatás?

– Természetesen, hiszen a munkavállalók életét komolyan befolyásoló törvényről van szó.

Miután a kormány magára hagyta a dolgozókat, s a tőke oldalára állt, nekünk kötelességünk folytatni a küzdelmet.

Létrehoztuk a országos sztrájkelőkészítő és demonstrációs bizottságot, amely péntekenként stratégiai kérdésekről tárgyal. Ezen a fórumon döntünk, hogy mikor és hogyan folytatjuk. Konkrétumról egyelőre nem tudok beszámolni, de az biztos, hogy

országos akciókat tervezünk, legalább havi egy alkalommal.

Biztos vagyok benne, hogy

már nem ülhetünk vissza a fotelbe, ez a szakszervezeti mozgalom már nem az, ami volt: folyamatosan akciózni fogunk.

Gyárról-gyárra meg kell szerveznünk a helyi szervezeteket, ki kell képezni az ottani munkatársakat, hogy amikor kell, akkor szakszerűen tudjanak lépni.

– Miért nem került erre sor korábban? Nincs ebben felelősségük a szakszervezeteknek?

– Évekkel ezelőtt nem volt ilyen helyzet, nem voltak olyan kiszolgáltatottak a munkavállalók, mint most. Nem volt ilyen a munkaerőpiaci helyzet, nem volt ekkora hiány. De a legfontosabb, hogy

megváltozott a dolgozók hangulata, most már hajlandók tenni a sikerért.

Vagyis a közösség ereje nőtt, hajlandók kiállni egymásért az emberek. S ami nagyon fontos, meggyőződésem, hogy amikor nő a szakszervezeti szolidaritás, akkor nőni fog a társadalmi szolidaritás is.

– Egyáltalán milyen pozitívumokat hozott január 19-e, ha hozott?

– Felébredt a szakszervezeti mozgalom. Az emberek személyesen is felvállalják a véleményüket, nem félnek arccal megjelenni a demonstrációkon, s tiltakozni a kormány intézkedése ellen.

Új szakszervezeti egységek szervezése indult meg, kialakultak azok az akcióegységek, amelyek szervezik a helyi demonstrációkat. Nekünk most az a feladatunk, hogy ezeket hálózatba szervezzük. A megmozdulások ráirányították az ország figyelmét a sztrájktörvény problémáira. Az is fontos, hogy folyamatosan kaptuk az régiós országokból és az unió nagy szakszervezeti hagyományaival rendelkező országaiból a szolidaritási nyilatkozatokat. Újabb lendületet kapott a nyugati kollégákkal már létező együttműködés is. És végül az egyik legfontosabb eredmény: a tiltakozásoknak részük van az Audi-sztrájk sikereiben.

Ez utóbbi hatására pedig a jelek szerint egyre több autóipari beszállító cégnél alakul ki konfliktus a munkaadók és a munkavállalók között. Ismereteim szerint már újabb öt cégnél készülnek demonstrációra. Összefoglalva azt mondhatom, hogy ébredeznek a szakszervezetek, és öntudatra ébrednek a dolgozók is, mert rájöttek arra, amit már József Attila is leírt: a dolgozóé az, amit kicsikar magának.

– A törvény azonban minden igyekezetük ellenére érvényben maradt. A kormány még tárgyalni sem hajlandó, gyakorlatilag semmibe veszi a szakszervezeteket.

– Egyelőre még igen. De nem hagyjuk annyiban. Amikor láttuk, hogy a kormány cserben hagyja a dolgozókat, kettős célt tűztünk ki magunk elé. A törvény visszavonását, illetve hogy közvetlenül a munkaadókkal egyezzünk meg arról, ne alkalmazzák a jogszabályt. Az első célt még nem értük el, de a másodikat sok helyen már igen. A kereskedelemben, illetve a Vasas Szakszervezethez tartozó cégeknél már sok megegyezés született. De

a végső cél mindenképpen a törvény visszavonatása.

– S ezzel kifogytak az eszközökből?

– Szó sincs róla. A kormány ugyan elzárkózik mindennemű tárgyalástól, miután azonban megítélésünk szerint a Munka Törvénykönyvének mostani módosítása, azaz a rabszolgatörvény szembe megy az uniós joggal, az Európai Bizottsághoz fordultunk az ügyben.

Az Európai Szakszervezeti Szövetséget pedig felkértük, hogy vizsgálja meg a jogszabály uniós joggal való egyezőségét.

Friss információ, hogy a törvény több ponton is sérti az uniós irányelveket. Például az unióban 12 hónapnál nem lehet hosszabb az elszámolási időszak, csak abban az esetben, ha arról egyezség születik a szociális partnerek – munkáltató, munkavállaló és a kormány – között. Nálunk pedig erről szó sincs.

Szlovákiában például erről egyezség született, de úgy, hogy a plusz órák beleszámítanak a szolgálati időbe, nem úgy, mint nálunk. Vagyis elmondhatjuk, amíg például Szlovákiában a kormány a dolgozók érdekében lépett fel, addig nálunk ennek jelei sincsenek.

És ez a kormányzati hozzáállás – amelynek lényege, hogy a dolgozókkal szemben a tőke oldalára áll – még számos területen tetten érhető. Nem véletlen, hogy a bérek lassan minden egykori szocialista országban magasabbak, mint nálunk. Jól mutatják ezt az Audi-sztrájk idején napvilágra került adatok, amely szerint a visegrádi országok mindegyikében legalább negyedével magasabbak a VW-konszernnél dolgozók bérei, mint nálunk.

– Azt állítja, a kormány cserben hagyta a dolgozókat.

– Igen, és ez a folyamat nem most kezdődött. Amikor a miniszterelnök a külföldi befektetőket azzal csábítja, hogy itt alacsonyak a bérek, és rugalmasak a munkaügyi szabályok, akkor sajnos igazat mond. Alacsonyak a bérek, mert a kormány nem támogatja a munkavállalók törekvéseit, és rugalmasak a munkaügyi szabályok, mert 2011 óta számos munkavállalói jogot vettek el, többek között jelentősen megnehezítették a sztrájkok szervezését, elvették a szakszervezetek vétójogát, és még sorolhatnám. Pedig Európa éppen a másik irányba halad. Nálunk a munkaidő például a rabszolgatörvény értelmében akár heti 48 óra is lehet, miközben az unió sok országában 35 óra a heti törvényes munkaidő. De a német IG Metall szakszervezet például a közelmúltban harcolta ki a 28 órás munkahét alkalmazásának lehetőségét.

– Nem tart attól, amire Parragh László kamarai elnök felhívta a figyelmet, hogy a befektetők számára rossz jelzés az Audi-sztrájk, illetve hogy elvihetik innen a multik a gyártást?

– A kormánnyal például a szakképzés területén szorosan együttműködő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének véleménye a kormány véleményének tekinthető. Eszerint a társadalom van a gazdaságért, az embereknek a tőke érdekeit kell kiszolgálni. Ezzel szemben mi azt állítjuk, éppen fordítva,

azért van a gazdaság, hogy jobbá tegye az emberek életét.

A mi igazunkat bizonyítja, hogy Európában egyre csökken a munkaidő, miközben a hazainál magasabbak a bérek. S hogy elvinnék innen a termelést? Hova? Oda ahol jelentősen magasabbak a bérek? Nem, ettől nem tartok.

– Nem fél, hogy a kormánypárti propaganda összemossa a szakszervezeteket a sikertelen ellenzékkel, s így hitelüket vesztik?

– Nem. Hiszen, ha a folyamatot tekintjük, akkor látjuk, hogy

néhány tucat fős tiltakozásból nőtt ki a mostani demonstráció, amelyhez csak a végén csatlakoztak a pártok.

Azzal semmi baj, ha ők is egyetértenek a céljainkkal, de nekik elsősorban a törvényhozásban van dolguk, nem a munkavállalói tiltakozásokban. Egyébként sem egy párt, hanem az egész ellenzék állt mögénk. Feszültségek persze vannak, hiszen kormánypárti tagjaink nem nézik jó szemmel az ellenzék közeledését. Az is érdekes, hogy ambivalens módon akadnak olyan kormánnyal szimpatizáló szakszervezeti tagok, akik maradnak a szervezetben, de például nem hajlandók sztrájkra. Ugyanakkor arra is felhívnám a figyelmet, hogy 2010 előtt is volt együttműködés az akkori ellenzékkel, tehát értelmetlen a szakszervezeteket bevonni a pártcsatározásokba.

Forrás: Magyar Hang