Mindkét fél úgy gondolja, hogy a másik nem engedett eleget, ő viszont igen az Audi és a szakszervezet legutóbbi, kudarcba fulladt bértárgyalásai után. A cég független közvetítőt akar bevonni – írja a HVG.

A szakszervezet szerint az Audi csak csiki-csukizik, az Audi szerint erről szó sincs, érdemi emelést kínáltak, és a szakszervezet fontosabb követeléseit teljesítették volna – így kommentálták a felek a január 28-án kudarcba fulladt, négy bértárgyalási fordulót.

Az Audi bejelentette, hogy független közvetítő bevonását kezdeményezi.

A cégvezetés a szakszervezet két fontos követelését teljesítette volna, a 18 százalékos, de minimum 75 ezer forintos alapbéremelésre vonatkozót, illetve minden munkavállalónak adott volna legalább egy teljes szabad hétvégét havonta. Ugyanakkor a cafeteriakeretet nemhogy felemelte volna bruttó 620 ezer forintról 787 ezer forintra (ahogy a szakszervezet eredetileg kérte), de 300 ezer forintra csökkentette volna.

Tulajdonképpen ez egy gazdasági csiki-csuki a számokkal, hiszen ha figyelmesen megnézzük, akkor az emelendő alapbér miatt a béren kívüli juttatás gyakorlatilag megfeleződött, és az így felszabadult összeg, valamint a lojalitás bónusz jelenlegi értékeken hagyása adja ki ezt az összeget” – véleményezte a cég ajánlatát a sztrájkot szervező Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ). Az Audi kommentárja szerint a szakszervezet megkapta volna, amiért „lényegében” sztrájkot hirdetett, és szó sincs csiki-csukiról, a cafeteriakeret csökkentéséért cserébe „a legalacsonyabb bérű munkatársak évi bruttó 975 ezer forintot kaptak volna (ez a legalább havi 75 ezer x 13 hónap).

A szakszervezet egyébként a cafeteriakeret emelését kész lett volna elengedni, valamint a 4 százalék alapbér beépítését is az alapbérbe. A 28-ai tárgyalásokra két ajánlati csomagot vittek, az egyikben egy évre 18 százalék alapbéremelés, a másikban 15 hónapra 22 százalék emelés volt, továbbá mindkettőben a munkavállalók cégnél töltött ötödik évétől járó és évente emelkedő lojalitás bónusz (15 ezer, majd évente plusz 1500 forint), és az ötödik évtől ötévente járó jubileumi bónusz volt.

Az Audi már január 26-án engedett valamelyest, két év alatt 11+11 százalékos emelést ajánlottak, vagy 2019-ben 10-15 százalék közötti sávos emelést és 2020-ban egységes 5 százalékos emelést. Emellett az Audi kész volt teljesíteni a dolgozók havi legalább egy teljes szabad hétvégére vonatkozó követelését is. A cafeteriakeret emelésére azonban nem tett ajánlatot a cégvezetés, az maradt volna évi bruttó 620 ezer forint. Emellett az Audi közzétett egy dokumentumot, amely szerint egy kezdő dolgozó bére majdnem 50 százalékkal emelkedne két év alatt az életbe lépő béremeléssel és prémiumokkal (ebben a már most hatályban lévő emelések is benne vannak, nem csak a tárgyalás alatt álló feltételek).

A szakszervezet szerint követeléseik teljesítése csak az Audi Hungária Zrt. háromnapi árbevételét vinné el (a sztrájk ennél már régebb óta tart),

ráadásul az anyacég Volkswagen szlovák, cseh és lengyel gyáraiban is átlagosan 25-39 százalékkal jobban keresnek a dolgozók, a belga Audinál fizetett átlagbér pedig 3,6-szorosa a győrinek. Ráadásul az AHFSZ "Tisztes megélhetés" kérdőívében a dolgozók azt jelezték, hogy a jelenlegi nettó bérükhöz képest 40 százalékos emelés mellett éreznék "a tisztes megélhetés tekintetében megbecsülve magukat" –

a szakszervezet szerint a 18 százalékos követelés ennek fényében nem sok, és szó sincs arról, hogy a németországi fizetéseket akarnák elérni, csak a közép-európai volkswagenes fizetésektől való lemaradást szeretnék csökkenteni.

Az Audi Hungária dolgozói január 24-én léptek sztrájkba, a munkabeszüntetés az eredeti tervek szerint egy hétig tart. A győri motorgyár leállása már a Volkswagen-csoport más üzemeiben is fennakadásokat okoz.

Forrás: HVG