Az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége kiáll az akció mellett és felhívást ad ki a rendezvényeken való részvételre.

 Kedden Szövetségi Vezetőségi ülést tartott az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ), melyen egyebek mellett arról is döntöttek: készek részt venni egy országos sztrájkbizottság megalakításában és működésében – közölte a szakszervezet a honlapján.

Az EVDSZ emellett támogatja az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság (OSZD) által 2019. január 18-19. napjára meghirdetett országos tiltakozó akciót és felhívást ad ki a rendezvényeken való részvételre.

A közlemény szerint a szakszervezet megerősíti a „rabszolgatörvény” néven elhíresült módosítás kapcsán hozott állásfoglalását, valamint egyetért az OSZD által megfogalmazott 4 szakszervezeti követeléssel. 

Az EVDSZ továbbra is részt vesz az OSZD munkájában azzal, hogy álláspontja szerint az OSZD tevékenységének pártpolitikától mentesnek kell lennie, illetve a bizottság munkájában kizárólag szakszervezeteknek, szakszervezeti szövetségeknek és civil szervezeteknek lehet és kell részt venniük

– teszik hozzá.

A szakszervezet korábban felháborodását fejezte ki az újabb, a munkavállalókat sújtó kormányzati intézkedések miatt. Kiemelték, hogy elfogadhatatlan a számukra a módosítás, mert  – az előterjesztésnek és az elfogadásnak módja minden demokratikus eljárást nélkülözött, megkerülve ezzel az érdemi szociális párbeszédet, – valamint

 tovább rontja a már jelenleg is kiszolgáltatott munkavállalók helyzetét, egyúttal fokozza a munkavállalók kizsákmányolását.

A szakszervezetek korábban ultimátumot adtak a kormánynak: bejelentették, hogy követeléseik átadásától számítva – a törvény szerint – öt napot adnak egy kormányzati tárgyalótestület felállítására.

Amennyiben ez nem történik meg, figyelmeztető sztrájkot szerveznek, majd országosat is, de január 19-én biztosan lesz demonstráció.

Forrás: Népszava