Az öt nagy országos szakszervezeti tömörülésből három határozottan kiáll amellett, hogy a demonstrációkon túl akár sztrájkokkal is nyomatékot kell adni a dolgozók követeléseinek. Hajlandó a tárgyalásra a Liga Szakszervezetek is, azonban a Munkástanácsok vezetői továbbra is távol maradnak a sztrájkelőkészítő bizottság üléseitől – olvasható a Magyar Narancsban.

A sztrájkbizottságot elsőként létrehozó Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete már kedden elküldte sztrájkköveteléseit a miniszterelnöknek, és kérte, hogy jelölje ki a kormányoldal tárgyalóit.

Az alapkövetelések egyébként azonosak az Orbán Viktornak egyszer már elküldött négypontos listával, de emellett a legtöbben szeretnék megjeleníteni sajátos ágazati elvárásaikat is.

A Népszava információi szerint akár a hétvégén vagy a jövő hét elején megalakulhat egy központi sztrájkbizottság, de addig is sorra jelentik be az ágazati szerveződéseket.

A Liga Szakszervezetek elnöksége hétfőn fogadta el az országos sztrájkköveteléseket és arról döntött, hogy több feltétel teljesülése esetén a konföderáció elnöke és társelnöke kapcsolódjon be a sztrájkelőkészítő bizottság munkájába.

Az egyetlen szakszervezeti tömörülés, amelyik következetesen kimarad a demonstrációk szervezéséből, a Munkástanácsok. Ők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy az ellenzék rátelepedett a szakszervezeti akciókra, emiatt a kormány sem szociális partnerként, hanem politikai tényezőként tekint az érdekvédőkre.

Forrás: Magyar Narancs