194 városban szerveznek a hétvégére demonstrációt a szakszervezetek. Pécsen egészen január 31-éig tüntetni fognak. Részletek az egyik szervezőtől a nyugat.hu-n.

Ahogy pár hete mi is beszámoltunk róla, még január első péntekén délután 13 órától félpályás útlezárás tartottak a szakszervezetek a 86-os város felé vezető szakaszán, Balogunyom és Petőfi-telep között. Akkor a tüntetők 35 autóval lassították a forgalmat a 86-oson.

Mivel a szakszervezeteknek azóta sem sikerült érdemben leülni, és követeléseikről tárgyalni a kormánnyal, január 19-ére, 19 Álljon le az ország! címszóval, országos blokádot hirdettek.

Kíváncsiak voltunk, mi várható Szombathelyen

Telefonon sikerült elérnünk Horváth Csabát, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) szombathelyi irodavezetőjét, aki elmondta, igen ma jelentették be a rendőrségen is, úgyhogy egészen biztos, hogy Szombathelyen is lesz sztrájk.

30 demonstráló autót jelentettek be a rendőrségen. Ezúttal a Liga szakszervezet is csatlakozik hozzájuk, így az összes szakszervezet részt vesz már a mostani megmozdulásban. A célpont a szombathelyi belváros lesz, de részleteket majd csak 17-én árulnak el.

Horváth Csabától még azt is megtudtuk, hogy a szakszervezetek 194 városban terveznek kisebb-nagyobb forgalomlassító demonstrációt. A sztrájk országosan 15 órától kezdődik. Az, hogy meddig fog tartani, a helyi szervezeteken áll, de például Pécsen egészen január 31-éig tüntetni fognak.

Íme, a szakszervezetek követelései - 4 pontban:

Módosítsák a Munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány!

Emeljék a minimálbért legalább két számjegyű mértékben, állítsák vissza a cafetériát, rendezzék a közszféra béreit!

Követeljük a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést a dolgozókat érintő törvények módosításánál!

Követeljük egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig

Forrás: nyugat.hu