A Hallgatói Szakszervezet tartott tiltakozó akciót az Educatio kiállításon, hogy felhívja azokra az oktatásban is megjelenő problémákra a figyelmet, amikkel kapcsolatban a kormány nem hallja meg a diákok hangját – olvasható a Mérce írásában.

Az Educatio oktatási szakkiállításon évente több ezer középiskolás vesz részt, hogy tájékoztatást kapjon a felsőoktatási lehetőségekről, az egyetemi szakokról és képzésekről, és a lehetséges későbbi elhelyezkedéséről.

Az oktatási kiállításon ma 10 órától beszédet mondott az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Dr. Horváth Zita is, aki „A felsőoktatásban elérhető ösztöndíjakról és a minőségi felsőoktatásról” címmel tartott előadást.

Azonban a kezdés előtt diákok egy csoportja felállt, hogy szembesítse a helyettes államtitkárral azt, hogy ők, mint hallgatók, hogyan látják a felsőoktatás helyzetét. A Hallgatói Szakszervezet akciójában résztvevő diákok elmondták, hogy elegük van abból, hogy míg a miniszterelnök pár száz forintért eszik a Várban, addig az ELTE több karán több százmilliós leépítések zajlanak. Szerintük ott tart a felsőoktatás helyzete, hogy a „kémiai kísérleteket szóban, az informatikai műveleteket papíron kell levezetni”.

Felrótták a közelmúltban nyilvánosságot kapó intézkedéseket is, a CEU elüldözését, a társadalmi nemek szak megszüntetését, és a Corvinus privatizációját, és arra reflektálva, hogy az egyetem egyre kevésbé hozzáférhetővé válik, azt üzenték a kormánynak, hogy „A mi egyetemünk nem a ti befektetésetek!”.

Kitértek a diákok anyagi nehézségeire is, hogy nem akarnak választani rothadó kollégiumok és megfizethetetlen albérletek között, és hangsúlyozták azt is, hogy a közelmúltban megjelent kormánypárti véleményekkel ellentétben a legtöbb esetben a diákoknak igenis dolgozniuk kell féllálásban a tanulmányaik mellett.

Végül kiemelték azt is, hogy kiállnak mindazok mellett, akiket megnyomorít a kormány politikája:

Nem leszünk rabszolgák!

– zárták le az akciójukat, majd sok sikert kívántak Horváth Zita helyettes államtitkárnak a beszédéhez.

A Hallgatói Szakszervezetet egy bázisdemokratikusan működő hallgatói csoport, amit felsőoktatási hallgatók alapítottak november végén. Céljuk, hogy elősegítsék a diákok érdekképviseletét és autonómiáját, felhívják a figyelmet fontos, őket is érintő társadalmi problémákra, valamint szolidaritást vállaljanak más, elnyomott társadalmi csoportokkal is.

A szervezet egyik tagja, Szabó Milán a Mércének az akció után elmondta, hogy a felsőoktatásban lévő problémákra szerették volna felhívni a figyelmet, és hangot szerettek volna adni annak az elégedetlenségnek, ami jelen van sok hallgatóban. Mobilizálni szeretnék a diákságot, hogy véget vessenek annak a bánásmódnak, aminek a keretében eddig kezelték őket.

Forrás: Mérce