Nem mentek el a szakszervezetek az LMP által kezdeményezett egyeztetésre a túlóratörvényről. Az időjárásra, illetve egyéb elfoglaltságokra hivatkozta maradtak távol. A Képviselői Irodaházba szervezett tanácskozáson a pártok közül is csak a Jobbik jelent meg. A Vasas Szakszervezet szerint a pártok politikai célokra akarják felhasználni a túlóratörvény ügyét, ezért nem mentek el – olvasható a HírTV oldalán.

A múlt szombati tüntetésen jelentette be az LMP fővárosi képviselője, hogy a szakszervezetek és az ellenzéki pártok szerdán tárgyalnak egymással annak érdekében, hogy a kormány visszavonja a Munka törvénykönyvének módosítását.

A megadott időpontban azonban csak egy jobbikos és egy LMP-s képviselő jelent meg.

„Ez egy első lépés volt annak érdekében, hogy azt a Munka törvénykönyvét, ami jelenleg hatályban van, és ami az elnyomás törvénykönyve, módosítsuk oly módon, hogy ez a munkavállalók törvénykönyve legyen, a dolgozóké. Erről beszéltünk, arról a munkavállalói minimumprogramról, amit a Jobbik megfogalmazott, illetve arról a változtatási csomagról, amit mi megfogalmaztunk. Arra lehet számítani, hogy a következő napokban több szakszervezeti tömörülés is elküldi a javaslatait ezzel összefüggésben” – mondta Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője.

A Vasas Szakszervezet elnöke szerint az ellenzéknek és a munkavállalóknak nem egy az érdekük ebben a kérdésben – ezért nem jelentek meg a mai találkozón.

„Az ellenzéki pártok politikai üzeneteket fogalmaznak meg, a szakszervezet azonban különösen fontosnak tartja, hogy gazdasági követeléseket fogalmazzon meg, és ezért van az, hogy időnként az ellenzéki pártokkal a szakszervezetek nem feltétlen vannak azonos hullámhosszon” – mondta Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Kovács Zoltán államtitkár az Echo TV-ben egyértelműsített: nem módosítják a törvényt és nem tárgyalnak a szakszervezetekkel.

„Nem a kormány fogadta el a törvényt, hanem a Parlament, az Országgyűlés, és azt gondolom, hogy a kormánynak az a dolga, hogy végrehajtsa az elfogadott törvényeket. A kormánynak nincs szándéka a törvény módosítására, hiszen a törvény, ahogy ezt sokszor elmondtuk, a magyar emberek érdekét szolgálja, csakis önkéntes túlmunkáról van szó, fehéríti a gazdaságot is és egy sor kedvező hatással jár, amelyeknek pont az ellenkezőjét tapasztalhatták az elmúlt években” – fejtette ki.

Amennyiben nem kapnak pozitív visszajelzést a szakszervezetek a miniszterelnöktől, sztrájkot és újabb országos tüntetést szerveznek.

Forrás: HírTV