A vásárhelyi tüntetésen is tiltakoztak a rabszolgatörvény ellen, de itt inkább azért jöttek el sokan, hogy megmutassák, nem hagyják, hogy a Fidesz „visszafoglalja” a várost. Márki-Zay Péter szerint Vásárhely minta lehet a többi település előtt is – írja a HVG.

Nem félünk, nem félünk

– ezt skandálták a gyülekező vásárhelyiek már a tüntetés kezdete előtt. Néhány tábla fel is bukkant, amelyeken Lázár Jánosnak üzentek a városban élők, több százan gyűltek össze a Városháza előtti téren.

A tüntetésen főként fiatalok beszéltek, köztük egy tizennyolc éves lány, aki a „rabszolgatörvénnyel” kapcsolatosan azt fejtegette, hogy a Munka Törvénykönyvének módosítása, család ellenes minden részletében.

Alig látom hétvégenként az apámat

– mondta Deák Dominika, aki szerint a fiataloknál éppen a gyermekek születése ellen dolgozik a túlóratörvény.

A város „háborús” viszonyaira egy nyugdíjas hozta a példák sorát, Szabó Margit keményen osztotta Márki-Zay Péter ellenlábasát, Lázár Jánost. A nő szerint Lázár kegyvesztett lett a saját pártjában, ezért minden követ megmozgat, hogy helyben visszaszerezze a hatalmát. Példának hozta, hogy a Fideszt korábban kiszolgáló helyi rádiót is „elfoglalta”, ezzel lényegében tönkre téve annak tulajdonosát is. Gyorsan figyelmeztetett is mindenkit, hogy az is sorra kerülhet, aki kiszolgálja a kormányzó pártot, ha annak a céljai, tervei azt úgy diktálják.

„Vajon miért akar az ostobák közé visszajönni?” – tette fel a kérdést az asszony arra utalva, amit Lázár János nyilatkozott a Rákay Philipnek az „elfoglalt” vásárhelyi rádióban. Lázár az interjúban ostobának nevezte nem csak Márki-Zay Pétert, hanem azokat is, akik őt megválasztották.

Végül Márki-Zay Péter hívta a vásárhelyieket arra, hogy mutassanak példát az országnak, és fogadják azt is el, hogy ő maga az országos ügyekkel is foglalkozik. (Az éljenzésből és a tapsviharból azt lehetett leszűrni, hogy egy cseppet sem bánják, hogy a polgármester figyelme osztódik.)

„Van egy jogos vád ellenem, hogy Hódmezővásárhely mellett, az ország sorsát is a szívemen viselem” – emelte ki az egyiket az őt ért vádak közül Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Ha Magyarország nem szabad, akkor Hódmezővásárhely sem lehet szabad, ezt önök naponta tapasztalhatják. Ha attól függ egy település támogatása, hogy a kormánnyal egyetértő vezetése van, vagy nem, akkor nem állhatunk meg. Ha az egész ország nem szabad, akkor a települések sem lesznek azok

A napokban a városban megjelent, őt Soros Györggyel együtt ábrázoló óriásplakátokkal kapcsolatban megjegyezte azt is, hogy ma is azt gondolja, hogy a menekülteknek segítséget kell adni, de a letelepedési kötvényes bűnözőket nem engedné be. Azt is felhozta Márki-Zay, hogy Lázár minden alkalmat megragad, hogy a kommunistákkal kapcsolatos véleményét kifejtse. A vásárhelyi polgármester szerint viszont éppen az állandóan „kommunistázó” Fideszben vannak az egykori III/III-as ügynökök, ezért már időszerű volna az ügynökaktákat is nyilvánosságra hozni.

Végül békemenetre hívta Márki-Zay a tüntető vásárhelyieket: egy kört a Fidesz migránsok, egyet pedig a Fidesz kommunisták ellen.

„Állítsuk helyre hazánk nyugati, keresztény, európai elkötelezettségét. Nem akarunk Oroszországot, nem akarunk Törökországot! Európát akarunk”- indította a menetet Márki-Zay Péter, ahol rögtön skandálni kezdté : „Európa, Európa”.

Forrás: HVG