Emlékeztek még arra, hogy megtiltották volna a tüntetést a Kossuth téren nemzeti ünnepekkor és karácsonykor? Az Azonnali cikke.

A rabszolgatörvény-ellenes tüntetések közepette mindenki arra koncentrált, hogy magát a rabszolgatörvényt, esetleg még a közigazgatási bíróságok felállításáról szóló törvényt vonja vissza a Fidesz. Persze ezt nem tette meg, sőt, Áder János már alá is írta ezeket a törvényeket. Helyettük viszont

 a Fidesz csöndben visszavont egy másik törvényjavaslatot, amin még a túlóratörvény előtt, november elején zúdultak fel jópáran okkal.

 Arról a javaslatról van szó, amely trükkösen a településkép védelméről szóló törvényben (az Alkotmánybíróság által nemrég átengedett plakáttörvény óta emlékezhetünk, hogy ez a Fidesz egyik kedvenc salátatörvény-aduásza) tiltotta volna meg a tüntetést egy sor közterületen nemzeti- és egyéb ünnepek alkalmával.

 A Kossuth téren például a teljes adventi időszakban megtiltották volna a demonstrációkat. Amint azt az Azonnalin is megírtuk, a javaslatot előadó Gulyás Gergely maga is olyan tüntetést jelentett be még 2006-ban a Kossuth térre, amit a saját javaslatuk alapján már nem lehetne megtartani.

 A törvényjavaslatot szép rendben végigtárgyalta az Országgyűlés, sőt, az eredeti verzióhoz képest jelentősen puhult is a zárószavazásra szánt egységes javaslat. Míg az eredeti tervek szerint Budapest fél belvárosában nem lehetett volna tüntetni ünnepekkor, és vidéken ezt az önkormányzatok is megtilthatták volna,

 a végső verzió már kizárólag csak a Kossuth térre és a nemzeti ünnepekre, emléknapokra és gyásznapokra vonatkozott, tehát kikerült belőle a karácsony és az adventi időszak. De aztán végül ezt is visszavonták.

A rabszolgatörvény elleni tüntetések kipattanásakor még csak a szavazás elnapolása szerepelt az irománynál a parlamenti honlapon, most viszont már visszavont az állapota, sőt, a rendszer szerint már december 19-e óta visszavontnak tekintendő.

Forrás: azonnali.hu