Január közepéig eltarthatnak az egyeztetések a sztrájkról, amelyet a szakszervezetek a túlmunkatörvény miatt helyeztek kilátásba – mondta az InfoRádiónak a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. A szervezet a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel, és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel közösen szerdán sztrájkelőkészítő bizottságot hozott létre.

A szerveződés elkezdődött, még mielőtt az államfő aláírta volna a törvénytervezetet

– árulta el Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke, hozzátéve: bár fontosnak tartották volna, hogy Áder János ne szignózza a dokumentumot. Ha így is történt volna, a parlament változás nélkül fogadja el újra, és a köztársasági elnöknek ebben az esetben mérlegelés nélkül kell aláírnia – tette hozzá.

Egyelőre nem tudni, hogy hány szakszervezet, milyen helyszíneken szervez majd sztrájkot, ezt ugyanis a jövőben különböző szervezetek testületi ülésen döntik majd el – hangsúlyozta az elnök.
Kiemelte: január közepéig megszülethetnek a megállapodások, és kiderülhetnek a részletek.

A sztrájkon kívül demonstrációk is várhatók, főleg versenyszférás szakszervezetek ígértek útlezárásokat.

Forrás: infostart.hu